Ugrás a tartalomra

Lemondott Miskolc város jegyzője

Létrehozva
Tóth-Szántai József polgármester jelentette be kedden a közösségi médiában, hogy Miskolc város jegyzője benyújtotta lemondását, amelyet a város vezetője elfogadott.
Kép
re: kilato_studio_jegyzo_20260407-ot_05.jpg
Lemondott Miskolc jegyzője. Fotó: Osztie Tibor

- Miskolc város legutóbbi közgyűlésén a város jegyzőjét érintő állítások kivizsgálására belső vizsgálatot rendeltem el. Dr. Senviczki Erika jegyző a mai napon benyújtotta lemondását, amelyet elfogadtam. Az új jegyző kiválasztása pályázati eljárás keretében történik; ennek lebonyolítására a jogszabályok szerint 30 nap áll az önkormányzat rendelkezésére - írja bejegyzésében a polgármester.

Ez is érdekelhet

Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.