Ugrás a tartalomra

Az Avason indult: fentről lefelé

Létrehozva
A Klapka utcán kezdődött, a Szentgyörgy utcában folytatódik, elkezdődött az avasi útépítés.
Kép
útfelújítás Avas Fotó: Osztie Tibor
Útfelújítás területei az Avason. Fotók: Osztie Tibor
Elindult Miskolcon az utak felújítása: az Avason is elkezdődött, és több helyen
folytatódik majd a városban. Hogy mire számítottunk, mely területeket érint ez, mit kell tudniuk erről az autósoknak, és persze azoknak, akik tömegközlekedési eszközöket használnak? – ezt kérdeztük Hollósy Andrástól, Miskolc alpolgármesterétől.
,,Csaknem másfél milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással valósulnak meg az útfelújítási programok Miskolcon. Az első ütemben május 4-től július 3-ig zajlanak a felújítási munkálatok az Avas felső részén, a Klapka utcában, ami a Szentgyörgy utcában folytatódik. Természetesen figyelünk arra, hogy a csúcsidőszakokban zavartalan legyen a közlekedés. Ettől függetlenül – sajnos –dugókra és torlódásokra lehet és kell majd számítani. Terveink szerint az egész avasi hosszú útszakasz, kvázi az avas főutcája, ami mintegy 2730 méter, 2026 októberéig teljes hosszában megújul. Természetesen ezzel párhuzamosan is zajlanak útfelújítások, vannak bekötések, ezzel kapcsolatban kérünk türelmet az utakon közlekedőktől” – nyilatkozta az alpolgármester.
 
Kép
Avasi útfelújítás. Fotó: Osztie Tibor
Elkezdődött az avasi útfelújítás

A 3-as és 26-os


Hollósy András a városon keresztülfutó fő közlekedési utakról is szót ejtett:
,,Jelen pillanatban a 3-as és a 26-os úton is zajlanak felújítási munkátok, és elsősorban a délutáni és a reggeli csúcsidőszakban vannak kellemetlen periódusok. Ebben szeretnénk kérni a lakosság figyelmét és türelmét. Ezzel párhuzamosan még az M30-as autópályák a lehajtójánál, Felsőzsolca felé is tartanak a felújítási munkátok. Bízunk benne, hogy néhány héten, néhány hónapon belül, a nyári időszak végével sokat javul majd a helyzet, és az ősszel sok kilométer új utat használhatunk majd örömmel. Bízunk benne, hogy a türelem időszaka után, minden miskolci autós elégedett lesz a pozitív változásokkal” - mondta. 
Preview Image
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Osztie Tibor galériája.

Ez is érdekelhet

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.