Ugrás a tartalomra

Félszáz éves jubileumát ünnepli a miskolci Karacs Teréz Kollégium

Létrehozva
A fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az intézmény mai és hajdani diákjai is találkoztak.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A megnyitót követően a kollégium diákjainak közreműködésével készült ünnepi műsort láthatta a közönség, majd Felediné Szabó Klára foltvarró céhmester és textilművész alkotásainak bemutatóját tekinthették meg, aki a hagyományos kézműves technikák és a kortárs textilművészet ötvözésével hozza létre látványos alkotásait.

Simai Attila, az intézmény igazgatója elmondta, a kollégium működésének ötvenedik évfordulóját színes műsorral és sok meghívott vendéggel ünneplik meg, majd közösen felavatják a jeles évfordulóra készített emléktáblát. A kollégiumról szólva közölte, átlagosan mintegy kétszáz diák lakik az intézményben, kétharmaduk lány, egyharmaduk fiú.

Kép
Ötven éves a Karacs Teréz Kollégium
Gitárjáték a jubileumi ünnepségen. Fotók: Mocsári László

- Mivel vannak sportolóink is a DVTK-ból, ezért tíz éves kortól nagyjából huszonhárom éves korig vannak itt gyerekek, fiatalok. Jellemzően azok laknak itt, akik vidékről járnak Miskolc különböző iskoláiba, mint például a Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikumba, a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolába, a Diósgyőri Gimnáziumba vagy a Balázs Győző Református Gimnáziumba. Nekik itt van a szállásuk és mi foglalkozunk velük az iskola után. Sport- és szabadidős tevékenységeket, valamint különböző tanulmányi felkészítéseket biztosítunk számukra, matematikából, történelemből és más tantárgyakból – ismertette az igazgató.

Megtudtuk tőle, hogy szoros a kapcsolatuk a DVTK-val, van „egy emeletnyi DVTK kosárlabda akadémistájuk”, és éppen tervezik a felújítását egy másiknak is, ahol egy újabb emeletnyi lány labdarúgójuk lesz a DVTK labdarúgó akadémiáról. De ez még a jövő zenéje, mert sikeres pályázattól is függ a beruházás.

Kép
Ötven éves a Karacs Teréz Kollégium
Népitánc az 50 éves jubileumon

Ez is érdekelhet

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.