Ugrás a tartalomra

Népszerűségét is Miskolcnak köszönheti

Létrehozva
Díszpolgárokat kérdeztünk a városnap apropójából: mit jelent számukra Miskolc. A hetvenhat esztendős Veréb György labdarúgó, a DVTK hajdani aranycsapatának kapusa 2018-ban kapta meg a díszpolgári címet.
Kép
Veréb György, a DVTK legendás kapusa. Fotó: magánarchívum
Veréb György, a DVTK legendás kapusa. Fotó: magánarchívum

A legendás sportember 1968 januárjában lett a diósgyőriek NB I-es csapatának játékosa, majd a klub színeiben több mint nyolcszáz hivatalos mérkőzésen szerepelt. Tagja volt a piros-fehérek 1977-ben és 1980-ban Magyar Népköztársasági Kupát nyert együttesének, a honi legmagasabb osztályban pedig kétszer bizonyult a legjobb hálóőrnek. 

– Hálás vagyok a teremtőnek azért, mert így rendezte a sorsomat – kezdte a DVTK ikonikus alakja, majd így folytatta: – Amikor Méráról, az encsi járásban lévő kis abaúji faluból évtizedekkel ezelőtt Miskolcra jöttem, olyan alkotó közegbe csöppentem, amely lehetőséget adott nekem arra, hogy később ismert emberré váljak. Ehhez természetesen „valamit” produkálnom is kellett, no meg úgy élnem, hogy kiérdemeljek néhány, rendkívül megtisztelő díjat és kitüntetést. A máig tartó népszerűségemet is Miskolc városának köszönhetem: itt teljesedtem ki, innen lettem olimpiai válogatott és a magam idejében vidékről szinte mindent elértem a futballban.

Az egykori kiváló portás ezután arról beszélt, hogy rendszeresen eleget tesz a díszpolgárokkal szemben támasztott követelményeknek:

– Eljárok a vármegyénk székhelyén tartott közéleti, kulturális és sporteseményekre, gálákra, rendezvényekre, amelyekre a feleségem is velem tart. A színházban sorra kerülő ünnepségen is ott leszünk és napról napra azért drukkolunk, hogy tovább épüljön és szépüljön Miskolc, amely váljon minden szempontból élhető nagyvárossá.

Veréb György végül megemlítette, hogy az elmúlt évtizedekben családtagjaival egyetemben sok jó barátot szerzett, a famíliájával beilleszkedett abba a közegbe, ahol él, így igazán nagyszerűen érzi magát Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.