Ugrás a tartalomra

Reményt adnak

Létrehozva
Különleges zenei esttel és nemes céllal várja a közönséget május 13-án este 6 órától a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál.
Kép
1000004166.jpg
a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának Régizene Együttese. Fotó: ME

Ezúttal nemcsak koncertet adnak, hanem egy 14 éves lány, Petra gyógyulásáért is muzsikálnak.

A Felsővárosi református templomban (a Győri kapuban) megrendezett „Adj reményt!” című jótékonysági est középpontjában Petra története áll. A 14 éves lány mellékvesekéreg-karcinómával küzd, családja számára pedig az elmúlt időszak embert próbáló kihívásokat hozott. A kezelések fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelők, miközben a mindennapi életüket is teljesen át kellett szervezniük. Szülei és testvérei azonban minden erejükkel mellette állnak, hogy támogatást és biztonságot nyújtsanak számára ebben a nehéz időszakban.

Az est fellépője, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának Régizene Együttese az elmúlt években a város kulturális életének egyik különleges színfoltjává vált. A formáció gyökerei 1998-ig nyúlnak vissza, amikor megalakult a furulya tanszak, amely már kezdetektől a régi korok zenéjének megszólaltatására helyezte a hangsúlyt. A kezdetben kisebb kamaracsoportként működő együttes az évek során folyamatosan bővült: ma már furulyások, gitárosok, vonósok, rézfúvósok és énekesek közösen idézik meg a 16–17. század zenei világát.

Kép
1000004165.jpg

A V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál március végétől május végéig kínál változatos komolyzenei programokat a város több helyszínén, ám a május 13-i jótékonysági koncert minden bizonnyal az egyik legszemélyesebb és legmeghatóbb eseménye lesz a sorozatnak.

Ez is érdekelhet

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.