Ugrás a tartalomra

Elstartolt a 14. Avasi Borangolás

Létrehozva
A 14. Avasi Borangolás ünnepélyes, zászlós felvonulással indult csütörtökön 17 órától a Szent István térről.
Kép
14. Avasi Borangolás megnyitó. Fotó: Horváth Csongor
14. Avasi Borangolás. Fotó: Horváth Csongor

Már csütörtök délután elstartolt a 14. Avasi Borangolás. A rendezvény egy felvonulással indult, amellyel jelképesen elfoglalták az Avast, és koccintottak az ünnep alkalmából.

A 14. Avasi Borangolás ünnepélyes megnyitóján Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: évről évre egyre több vendég érkezik Miskolcra, hogy részese legyen Magyarország egyik legrangosabb boros fesztiváljának.

Beszédében kiemelte az Avas különleges hangulatát és a város egyedülálló értékeit. Mint mondta, kevés hely büszkélkedhet olyan történelmi pincesorral, mint Miskolc, ahol több borospince található, mint Egerben és Tokaj-Hegyalján együtt.

Nem csak nagyszerű borospincéink vannak, hanem olyan kiváló emberek, aki az avasi hegyen életre hívták és kitalálták ezt a rendezvényt, és azóta is emögé a rendezvény mögé állnak, és lett belőle Magyarország egyik legrangosabb boros fesztiválja

- hangsúlyozta Tóth-Szántai József.

A polgármester szerint azonban nemcsak a hegy szépsége és a borok teszik különlegessé az eseményt, hanem az itt élők vendégszeretete is.

Arra biztatta a látogatókat, hogy érezzék jól magukat Miskolcon, beszélgessenek, találkozzanak egymással, hiszen a Borangolás nemcsak a koccintásról, hanem a közösségről és az emberi kapcsolatokról is szól.

A borivás nem csak arról szól, hogy kóstolunk, hanem arról is, hogy beszélgetünk mindenről; nem csak a borról, nem csak a nőkről, nem csak a világ dolgairól, hanem sok olyan fontos dologról, ami az embereket foglalkoztatja

- tette hozzá a polgármester.

Végezetül jó időt, napsütést és emlékezetes pillanatokat kívánt minden résztvevőnek.

Kép
14. Avasi Borangolás megnyitó. Fotó: Horváth Csongor
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte az Avasi Borangolás résztvevőit. Fotó: Horváth Csongor

Hegyre föl!

Ezt követően - immár második alkalommal - közösen vonultak fel a hegyre.

A jó hangulatról a Számadó zenekar és az Avasi Dalárda gondoskodott.

Preview Image
14. Avasi Borangolás megnyitó. Horváth Csongor galériája.
Preview Image
Avasi Borangolás II. Mocsári László galériája.
Preview Image
Avasi Borangolás III. Mocsári László galériája.

Elstartolt a Borangolás hétvégéje

Zene, bor és hangulat az Avasi Borangolás nyitónapján

 

Ez is érdekelhet

Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba
Exkluzív kaland a föld alatt Lillafüreden
MiskolcÉletmódSzabadidő
Speciális hosszú túrát szerveztek a Szent István-barlangba vasárnap. Így ünnepelték a barlangok világnapját.
Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnok
Európa-bajnokok lettek a miskolci lányok
MiskolcSport
A Balázs Győző Református Gimnázium színházi táncos szakának 9. évfolyamos növendékei Európa-bajnoki címet szereztek a múlt hétvégén Balatonfüreden - adta hírül az iskola.
Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében
MiskolcEgyház
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében.