Ugrás a tartalomra

A projektmenedzsment előnyeiről tartottak szakmai fórumot az egyetemen

Létrehozva
Kifejezetten a kis és középvállalkozásokat célozta meg a Magyar Projektmenedzsment Szövetség által tartott rendezvény május 14-én, csütörtökön.
Kép
projektmenedzsment_260514ml-5.jpg
Az események a BOKIK elnöke, Bihall Tamás (középen) is jelen volt. Fotó: Mocsári László

„Projektmenedzsment a gyakorlatban – fókuszban a KKV-k (kis és középvállalkozások) kihívásai” címmel rendezett szakmai fórumot a Magyar Projektmenedzsment Szövetség május 14-én, délután a Miskolci Egyetem könyvtári és levéltári épületében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával (BOKIK) és az InnoME TTC Kft.-vel együttműködésben. 

A rendezvényt: „Tartsd kézben az irányítást!” mottóval hirdették meg. A találkozó célja az volt, hogy azonnal hasznosítható tudást adjon azoknak, akik szeretnék projektjeiket kézben tartani – nemcsak tervezni, hanem sikeresen meg is valósítani. Egyúttal igyekeztek népszerűsíteni a szövetséget, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá. 

A statisztikák szerint a projektek jelentős része túllépi az idő- vagy költségkeretet, miközben komoly terhet ró az érintett szervezetekre. A szakmai fórum rávilágított arra, hogy a problémák hátterében sokszor nem az erőforráshiány, hanem a projektszemléletű tervezés és irányítás hiánya áll. 

Többféle projekttípus

„Nagy öröm számomra, hogy ezt a rendezvényt itt köszönthetjük! Bár a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel nem olyan régi az együttműködésünk, de elég szoros és szakmai alapokon áll. A Miskolci Egyetem életében a projektmenedzsment picit áthallásos, sőt azt gondolom, hogy ez az egész felsőoktatásban így van” – mondta köszöntőjében Kalmár Zsolt, a Miskolci Egyetem gazdasági vezetője „Ugyanis mi projektek alatt nem feltétlenül azt értjük, mint, amit a szövetség projektként kezel, hanem különböző, nagyon jól definiált, akár állami támogatással megtámogatott projekteket” – jelentette ki. 

Kép
Projektmenedzsment fórum, Kalmár Zsolt. Fotó: Mocsári László
Kalmár Zsolt, a Miskolci Egyetem gazdasági vezetője köszöntötte a jelenlévőket

Kiemelte, a projektmenedzsment elsajátítása azért szükséges, mert a projekteket sokszor nagyon szoros határidőkkel kell teljesíteni. Ma azonban a Miskolci Egyetemen jóval kevesebb ilyen projekt van és előtérbe kerültek azok, amelyeket az egyetem a saját – anyagi, szellemi és munkaerő – forrásából próbál megvalósítani, például ingatlanberuházások és ipari együttműködések. 

Jelentős bevételt hoz

„Az elmúlt öt-hat évben körülbelül 50 milliárd forintot jelentenek az egyetem számára a saját projektjei. Mivel azonban az utóbbi időben kicsit megakadtunk ezen a téren, ezért a Magyar Projektmenedzsment Szövetség segítségét kértük. Sőt nem olyan régen egy szakavatott kollégát is felvettünk. Tehát úgy gondoljuk, hogy ennek van értelme és fontos a projektmenedzsmenttel foglalkozni” – hangsúlyozta a Miskolci Egyetem gazdasági vezetője. 

A szakmai fórum kísérő installációja egy a hallgatók által fejlesztett versenyautó volt, ami az épület bejárata előtt fogadta az érkezőket. Ezzel, mint példával támasztották alá egy projekt sikeres megvalósulását, amelynek működését, például az autóversenyeket a résztvevők támogathattak. 

Kép
Projektmenedzsment fórum, Kalmár Zsolt. Fotó: Mocsári László
Fiatalok is érdeklődtek a rendezvény iránt

A szervezők azt is kérték, hogy a jelenlévők a Magyar Projektmenedzsment Szövetség KKV-k projektkultúrájáról szóló vizsgálatához kapcsolódó kérdőívet töltsék ki, amivel tudják diagnosztizálni a saját projektkultúrájukat. A kérdőív online ITT található meg. 

Az esemény az üzleti környezet fejlesztési program keretében az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg. 

Ez is érdekelhet

Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.
Forró hétfő – közel 40 fok is lehet ma
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétfőn is marad a rendkívüli hőség, a perzselő napsütésé lesz a főszerep a térségben.
Javítják az utakat – a hőségben is őrizzük meg nyugalmunkat
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Avas busz
Hétfőtől máshol állnak meg a buszok az Avason
Miskolc
Több autóbusz-megállóhelyet is áthelyeznek az Avas területén.