Ugrás a tartalomra

Ötödik lett Lengyelországban

Létrehozva
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Kép
Fehér Zóra (fehérben). Fotó: judoinfo.hu
Farkas Zóra (fehérben) jól szerepelt súlycsoportjában. Fotó: judoinfo.hu

Óriási mezőny randevúzott: harminchat országból hétszázötvenhét sportoló, köztük huszonkilenc magyar lépett tatamira az elmúlt hétvégén. Versenyzőink közül Farkas Zóra, a DVTK 63 kilós dzsúdósa három győzelemmel és két vereséggel zárt, ezzel ötödik lett súlycsoportjában.

Címkék

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.