Ugrás a tartalomra

Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon

Létrehozva
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
Kép
kozossegi_gyules_levegominoseg_ill_civil_forum-2.jpg
Közösségi gyűlés a levegőminőség témában

A találkozó célja, hogy az április 12-ei választás után közös tér nyíljon a helyi civilek, aktív állampolgárok és közügyek iránt érdeklődők számára a helyzet értelmezésére, a lehetséges továbblépési irányok megfogalmazására és a helyi cselekvési lehetőségek feltérképezésére.

A választás után sokakban egyszerre van jelen várakozás, remény, bizonytalanság és számos kérdés

– fogalmaznak meghívójukban a szervezők, akik véleménye szerint fontos, hogy ezekről ne csak országos szinten, hanem helyben, Miskolcon is beszélgetés induljon. Az esemény központi kérdése, hogy mit várhatunk az új politikai helyzettől, és milyen szerepe lehet ebben a civileknek, helyi közösségeknek.

Kép
közösségi gyűlés

A program első felében pódiumbeszélgetést rendeznek Csepeli György szociológussal, Merényi Dániellel, Grafitemberrel, a Telex karikaturistájával, valamint Fetter Dórával, a HVG újságírójával. A második részben pedig kisebb csoportokban folytatódik a közös gondolkodás arról, hogyan erősíthető az aktív állampolgárság és milyen helyi ügyek mentén lehetne szélesebb lakossági részvételt építeni.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött – ezt IDE kattintva tehetjük meg.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.