Az Avalon Resort & Spa konferenciatermében megtartott rendezvényen egész nap előadások, szakmai beszélgetések és tapasztalatcserék várták a résztvevőket. A konferenciára nagy számban érkeztek pedagógusok és oktatási szakemberek, akik a tehetséggondozás mellett a gyermekek lelki támogatásáról, motivációjáról és fejlesztési lehetőségeiről is hallhattak előadásokat. A konferenciát a Magyar Tehetségkutató és Fejlesztő Egyesület szervezte, amely évek óta kiemelten foglalkozik a hátrányos helyzetű és tehetséges gyermekek támogatásával.
Farkas Erika, az egyesület elnöke elmondta: a konferencia az egyik legnagyobb szakmai rendezvényük, amelynek célja, hogy a pedagógusok és szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat.
– Minden évben megrendezzük a „Tehetség, Lélek, Hit” konferenciát azzal a céllal, hogy a szakemberek tapasztalatcserét tudjanak folytatni egymással – fogalmazott.
Hozzátette: az idei előadások középpontjában is a tehetséges gyermekek fejlesztése és támogatása állt.
– Leginkább a tehetséges gyerekek foglalkozásával, aktuális témákkal kapcsolatban hallhatnak előadásokat a szakemberek. Igyekszünk mindig a konferencia címéhez igazítani az előadásokat is – mondta.
A rendezvényen szó esett a pedagógusok szerepéről, a gyermekek lelki támogatásáról, valamint az önismeret és a motiváció fontosságáról is.
Farkas Erika kiemelte: az egyesület számára továbbra is fontos cél a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek segítése.
– Azt a célt tűztem ki, hogy továbbra is visszahozzunk minden támogatást a térségben élő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt – hangsúlyozta.
Az elnök beszélt az egyesület új, 2026-ban indult komplex tehetségfejlesztő programjáról is, amely Abaújszántón működik majd bázisintézményként.
– Tehetséges gyerekeket fejlesztünk öt területen: humán, reál, sport, művészeti és személyiségfejlesztési területen. Pszichológus is segíti majd a gyerekeket az önismeretben, motivációban és tanulásban – emelte ki.
A szervezők szerint a konferencia célja nemcsak a szakmai fejlődés támogatása volt, hanem az is, hogy erősítse a pedagógusok közötti együttműködést, valamint felhívja a figyelmet a tehetséggondozás és a gyermekek lelki támogatásának fontosságára.