Ugrás a tartalomra

Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”

Létrehozva
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében. Munkásságát mindvégig az emberség, a hiteles szolgálat és az elesettek iránti elkötelezett felelősségvállalás jellemzi, ami a gyülekezeti, kórházi és hospice lelkipásztori területeken egyaránt megmutatkozik.
Kép
Gecse Attila református kórházlelkész. Fotó: Mocsári László
Gecse Attila református lelkipásztor. Fotó: Mocsári László

– Nem számítottam a kitüntetésre, mert én egy szolgáló lelkész vagyok, aki jutalomnak tekinti, ha szolgálhat. Végeztem a munkámat, sokszor kaptam útkészítő, illetve magvető feladatot. Az Úristen mindig elém hozott szolgálatokat, és áldást is adott rá, az Erzsébet Hospice Alapítvány megalapítása mellett létrehoztam egy református gyülekezetet az Avas-délen – osztotta meg Gecse Attila kórházlelkész, aki éppen 30 éve lelkipásztora egy másik, a miskolci Csabai kapui református gyülekezetnek. Ez egy befogadó közösség, melyhez mai napig hűséges maradt.

Kórházlelkészi tevékenysége országos szinten is kiemelkedő jelentőségű. A betegek, hozzátartozók és az egészségügyi dolgozók lelki támogatását egyaránt feladatának tekinti. Harminc éve jár az Őszi Napsugár Otthonba az idősekhez. E lelkipásztori és kórházi szolgálat természetes folytatásaként a miskolci hospice-ellátás megteremtésében és fejlesztésében úttörő szerepet vállalt.

Kép
Gecse Attila református kórházlelkész a MiKomban. Fotó: Horváth Csongor
Gecse Attila a MiKom szerkesztőségében. Fotó: Horváth Csongor

– A kilencvenes évek elején kórházlelkészként sok ember életének a végén lehettem ott, köztük fiatalok mellett. Akkor fogalmazódott meg bennem, mennyire fontos az élet végén a segítség. A kilencvenes években megismertem az induló hospice-mozgalmat és alapítóját, Polcz Alaine-t. Kezdeményezője voltam, hogy jöjjön létre egy hospice Miskolcon – idézte fel a kórházlelkész, hozzátéve, ő mindenki számára megszólítható, és számára sokat jelentenek az őszinte találkozások.

Oktatóként 1992 óta tevékenykedik, és vallja, hogy az ember nem csak test. Aktív szerepet vállal a Bátor Tábor Lélekmadár Táborának munkájában, ahol gyászoló gyermekek és családok lelkigondozását végzi. Munkásságát 2019-ben Prima díjjal ismerték el oktatás és köznevelés kategóriában. A Perecesi Bányász Fúvószenekar tagjaként hozzájárul Miskolc zenei hagyományainak megőrzéséhez és továbbadásához is.

Kép
Gecse Attila az ünnepi közgyűlésen a Nívódíjjal. Fotó: Juhász Ákos
Gecse Attila az ünnepi közgyűlésen a Nívódíjjal. Fotó: Juhász Ákos

– Miskolci vagyok és mindig úgy gondoltam, hogy lényeges a közösség. Ezer szállal kötődöm a városhoz, hiszen itt születtem, itt nőttem fel. A nyolcvanas évektől zenélek itt mint trombitás. A Kabinet Rt.-ben játszottam, és Jerikó névvel elindítottam egy fúvósötöst. A zenének sokat köszönhetek, hiszen ezáltal sok embert megismertem és több országba eljutottam. Jelenleg az anyagilag nehéz helyzetbe került 115 éves Perecesi Bányász Fúvószenekar mellett tagja vagyok a Miskolci Tábori Fúvószenekarnak is, amely országos kuriózum – sorolta a díjazott.

Gecse Attila életútja és sokrétű szolgálata példaértékű: gyülekezeti lelkészként, kórházlelkészként és közösségi emberként egyaránt hozzájárul Miskolc város társadalmi szolidaritásának erősítéséhez, a lelki egészség támogatásához és az emberi méltóság védelméhez, ezért méltó a Nívódíjra.

Ez is érdekelhet

Ilonka néni 100. születésnap
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Túlméretes jármű halad át csütörtökön Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A szerelvény 44 méter hosszú.
Képgaléria
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgakiállítása
Vizsgamunkáikat mutatják be a Balázs Győző diákjai
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Megnyílt a Balázs Győző Református Gimnázium végzős képzőművészeti diákjainak vizsgakiállítása szerdán a Tudomány és Technika Házában, ahol a látogatók a végzős diákok vizsgamunkáit tekinthetik meg, a digitális alkotásoktól a rajzi és festészeti munkákig.
Dolgoznak az Avason, folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.