A megállapított tényállás szerint a vádlottak és legalább 50-100 fő közötti tömegből álló csoportosulásuk 2024. február 24-én délután Miskolcon, egy NB1-es labdarúgó mérkőzés lefújását követően a rendőrök által kísért, gépjárműveikkel konvojban távozó vendégszurkolók felé támadólag indultak meg - jutatta el szerkesztőségünknek közleményben Becse Zsuzsanna, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.
Az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű és az V. rendű vádlottak azonosításukat megnehezítő ruházattal takarták el arcukat, illetve az ellenállás leküzdése érdekében az I. rendű és III. rendű vádlottak egy-egy nagyobb méretű fadarabot tartottak maguknál, amelyet a többi vádlott nem észlelt. A II. rendű vádlott a vendégszurkolók elvonulását biztosító rendőr sértettet becsület csorbítására alkalmas kifejezésekkel illette. A vádlottak és az ismeretlen elkövetők a vendégcsapat szurkolói felé – szurkolói hovatartozásuk miatt – sértő és erőszakos rigmusokat kiabáltak - olvasható a közleményben.
A terheltek a cselekménysor alatt oly mértékben kihívóan közösségellenes módon léptek fel, amely alkalmas volt arra, hogy a távozó drukkerekben riadalmat keltsen. A tényleges fizikai összetűzést a helyszínre érkező további rendőregységek akadályozták meg - tették hozzá.
A bíróság az I. rendű és III. rendű vádlottakat társtettesként, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és őket – e sorrendben – 1 év 4 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra, illetve 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a II. rendű vádlottat társtettesként és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és becsületsértés vétsége miatt 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte - tudatták.
A bíróság a többi terheltet társtettesként és csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak büntette miatt 1 év és 1 év 2 hónap közötti tartamú szabadságvesztés-büntetésekre ítélte, amelyek végrehajtását valamennyiük esetében 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős - tájékoztattak.