Ugrás a tartalomra

Éjszakai kincsvadászatra invitálnak Miskolcon

Létrehozva
Jön a Night Shopping a MÚK-ban.
Kép

Az Újrahasználati Központok Éjszakájához csatlakozva május 29-én 18 és 22 óra között ismét különleges esti programmal várja látogatóit a Miskolci Újrahasználati Központ (MÚK) – tájékoztatták lapunkat a szervezők.

A rendezvény a fenntarthatóság és az újrahasználat fontosságára hívja fel a figyelmet, miközben egyedi vásárlási élményt kínál az érdeklődőknek. A Night Shopping program ugyan 18 órakor kezdődik, azonban a központ ezen a napon már reggel 8 és délután 16 óra között, a megszokott nyitvatartással is várja a látogatókat, majd egy rövid szünetet követően indul az esti esemény.

Az idei alkalom különleges apropója, hogy idén 150 éves a hulladékszállítás. Ennek tiszteletére a szervezők egy kiemelt akcióval készülnek: 150 forintos zsákbamacska várja a látogatókat, amely meglepetéscsomagként kínál izgalmas, újrahasználatra szánt termékeket.

Az Újrahasználati Központok Éjszakája keretében megrendezett program során emellett jelentős kedvezmények, ajándékok és széles kínálat várja az érdeklődőket.

A Miskolci Újrahasználati Központ célja, hogy a rendezvény egyszerre nyújtson közösségi élményt, vásárlási lehetőséget és szemléletformáló üzenetet a fenntartható fogyasztásról és az újrahasználat fontosságáról.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.