Ugrás a tartalomra

Terv szerint halad az avasi útfelújítás

Létrehozva
A terveknek megfelelő ütemben halad az Avas főútjának teljes körű felújítása. A Miskolci Városgazda munkatársai jelenleg több szakaszon dolgoznak, miközben az előkészítő munkálatok jelentős része már elkészült.
Preview Image
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Osztie Tibor képgalériája

A beruházás a Szentgyörgy út és a Klapka György utca több szakaszát érinti. A kivitelezés ideje alatt az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.

Miklós András, a Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője elmondta: a kivitelezés az ütemterv szerint halad.
– Eddig több mint hatezer méter szegélyt bontottak el, és körülbelül ötszáz négyzetméter aszfaltburkolat marása is megtörtént. A tervek szerint az aszfaltozási munkák a jövő héten kezdődnek meg, július 3-ig pedig körülbelül ötezer tonna aszfaltburkolat készülhet el. Emellett tizennyolcezer darab aszfaltrács beépítése és ezerötszáz négyzetméter geotextília leterítése is megtörténik – mondta.

Kép
Miklós András az avasi útfelújítástól. Fotó: Osztie Tibor
Miklós András, a miskolci Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője az avasi útfelújításról

A felújítás az elmúlt évtized egyik legjelentősebb avasi útfejlesztése lehet. A munkálatok célja a fő közlekedési útvonalak burkolatának megújítása, valamint az utak hosszú távú állapotának javítása.

A sajtószóvivő hangsúlyozta: a beruházás ugyan átmenetileg kellemetlenségekkel járhat az ott élők számára, de a végeredmény a közlekedés biztonságát és komfortját egyaránt javíthatja.

– Tudjuk, hogy a felújítási munkák olykor megnehezítik az avasi lakosok mindennapjait, de köszönjük az eddigi türelmüket és kitartásukat. Ha minden a tervek szerint halad, az elmúlt évtized legnagyobb útfelújítása valósulhat meg az Avason késő őszig – fogalmazott Miklós András.

Kép
Avasi útfelújítás 05.29. Fotó: Osztie Tibor

Címkék

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.