Az ötvenes években 11 500 férfi és női szerzetest hurcoltak el Magyarországról a kommunista ideológia és a vallás-, illetve keresztényüldözés jegyében. A deportálás Miskolcon a minoritákat érintette 1950. június 17-ről 18-ra virradó hajnalban, de a szatmári irgalmas nővérek és a karmelita atyák is erőszak áldozataivá váltak, akik akkor a városban éltek.
Ebből az alkalomból tartotta meg hagyományos megemlékezését június 25-én, csütörtök délután a minorita rendház falán található emléktáblánál, a miskolci minorita plébánia, az Éltető Lélek Alapítvány és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) Miskolci Csoportja. Bartalis János "Isten kezében" című versét szavalta el Kardos Katalin előadóművész, nyugalmazott televíziós szerkesztő-riporter, az Éltető Lélek Irodalmi Kör tagja, a technikát pedig Garamvölgyi Attilának, a Kelemen Didák Fiúkollégium igazgatójának köszönhették a jelenlévők. A megemlékezést koszorúzással és a minorita templomban ünnepi szentmisével zárták.
A megbocsátás a jézusi Út
„Emlékezni szerintem egy nagyon fontos és érdekes dolog. Sok mindenről lehetne beszélni, de én egy gondolatot szeretnék kiemelni: az evangéliumban, amikor arra tanít minket Jézus, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért - azokért, akik nekünk rosszat akarnak és rosszat tesznek - és bocsássunk meg nekik. A gyűlölet az nem jó út és nem jó helyre visz. Amikor revansot akarunk venni, az nem a mi utunk, az nem a jézusi Út. Az odaadottság, a megbocsátás, a szeretet és az újrakezdés az, amit a Jóisten meg tud áldani” – hangsúlyozta köszöntőjében Szalkai Z. József atya, a miskolci Nagyboldogassszony minorita templom plébániai kormányzója, majd egy személyes példán keresztül a megbocsátás erejéről és öröméről beszélt.
„Jó lenne tudni, hogy mit éreztek azok az atyák, szerzetesek és diákok, akiket elhurcoltak. Odaát a mennyországban majd meg tudjuk őket kérdezni. Addig pedig nincs más dolgunk, mint emlékezni rájuk és megbecsülni őket, hogy hűségesek voltak és kitartottak. Erőt kell nekünk is vennünk az ő példájukból” – tette hozzá az atya.
Végül Isten áldását kérte az elhurcolt minorita atyákra, akik rengeteget jót tettek Miskolcért és az itt élő közösségért. Kérte közbenjárásukat Miskolc hitbeli megújulásáért is.
A város lelkivezetői voltak
„Többedik alkalommal vagyok részese ennek a megemlékezésnek. Évről évre megdöbbent és nagy-nagy tisztelettel tölt el az az életpélda, amit itt a minorita atyák részéről is megtapasztalhattunk. A legvészterhesebb időkben is őrizték a hitet és azt az értéket, amire felesküdtek, őrizték a rájuk bízottakat. Ők nem csupán papok és szerzetesek voltak, hanem városunk keresztény értelmiségei, vezető alakjai és talán, ami a legfontosabb: lelkivezetői voltak” – emelte ki Menyhárt Szabolcs, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportjának elnöke.
Ezt követően megköszönte a résztvevőknek, hogy eljöttek a megemlékezésre, hiszen ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a minoriták életpéldája, Miskolc város polgárainak életpéldája lehessen. Továbbá olyan kiváló lelkivezetőket kért a miskolciaknak, mint, amilyenek a minoriták.
A rászorulók támaszai
Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja megosztotta, hogy kicsi korától kezdve a miskolci minorita templomba jár és a mai napig életének a támasza.
„Az ötvenes években három minorita atya szolgált Miskolcon, akik nemcsak lelkivezetői voltak az embereknek, hanem élelmiszercsomagokat hoztak el a rászoruló családoknak, például a kitelepítetteknek” – idézte fel.
Koszorúzott:
A miskolci önkormányzat nevében: Szécsényi Marianna, a miskolci FIDESZ frakció vezetője és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő,
a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nevében: Dr. Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ Miskolci Csoportjának vezetője,
az Éltető Lélek Alapítvány nevében: Holndonner Ferenc, az alapítvány elnöke és Dr. Nagy Katalin, az alapítvány munkatársa,
végül az emlékezés virágát helyezte el Erdei Edit, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanára.
