Ugrás a tartalomra

Színes 62. évadot zárt a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Létrehozva
Közel 30 ezer néző, ebből mintegy 14 ezer 18 év alatti, 104 hangverseny. Olaszországi turné, határon túli koncertek, több mint 50 ifjúsági program. Közel 800 eladott bérlet és 16 ezer jegy. Számos állótaps, teltházas koncert és új helyszín – így néz ki a Miskolci Szimfonikus Zenekar 2025/2026-ös évada számokban.
Kép
Szimfonikus évadzáró
Fotók: Rogosz Péter

Nagyszabású operagálával zárta évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Álló tapssal jutalmazta a közönség a hangversenyt, amelyet még Szerencsen, a Rákóczi-várban is előad az együttes. Az évad eredményeiről évadzáró társulati ülésen számoltak be.

Török Levente – bár művészeti vezetőként már leköszönt – első karmesterként a következő évadban is jelen lesz az együttes életében. Mint mondta, nagy örömmel tölti el, hogy a szakma mellett a közönség és már a helyi vezetés is egyre inkább felfigyel a zenekar teljesítményére.

– Köszönöm neketek ezt a két évet, rendkívül sok munkátok van benne, sokszor érzelmileg is megterhelő feladatokkal, s ennek a fegyelmezett munkának egyértelmű eredménye van a jelenlétben és a nézőszámban is, ez a ti érdemetek – emelte ki.

Kép
Szimfonikus évadzáró

Hozzátette: folyamatosan törekedtek a hagyományok ápolása mellett hangsúlyt fektetni az újításokra. Így a népszerű, klasszikus darabok mellett több zenei különlegességet tűztek műsorra, és az ismert művészvilág képviselői mellett fiatal, feltörekvő tehetségeket is szerepeltettek a programban.

Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető megköszönte Török Levente munkáját. Mint mondta, pontosan azt a fiatalos lendületet hozta az együttes életébe, amit vártak.

– Eredményes évadot zártunk. Számos teltházas koncertet tartottunk, és több új helyszínen is bemutatkoztunk. Ami még inkább öröm, hogy újra elértük, sőt meg is haladtuk a 2020 előtti statisztikáinkat nézőszámban, koncertszámban egyaránt. Mindezt Miskolc elmúlt évekbeli közel 15 százalékos népességcsökkenése ellenére – hangoztatta.

Kép
Szimfonikus évadzáró

Hozzátette még, nagy büszkeség számukra, hogy rekordszámú bérletet és jegyet értékesítettek az elmúlt évadban, s hogy a szakmában is egyedülállóként emlegetik az ifjúságnevelő programjukat, ami a 0-18 éves korosztályt fedi le, s mára már a bérleteladásukban is megvan az eredménye, hisz közel 200 bérletet vásároltak az elmúlt évadban fiatalok.

Az évadzárón részt vett Czipa András országgyűlési képviselő is, aki úgy fogalmazott: „Miskolc számára mindig is fontos volt a kultúra, dolgozni fogunk azon, hogy ez országos szinten is látszódjon. Itt ez a csodás szimfonikus zenekar és egy kőszínház, akik erős alappillérei lehetnek egy pezsgőbb kulturális életnek”.

Az eseményről kiadott sajtóközlemény úgy fogalmaz: „a miskolci szimfonikusok ismét bizonyították, hogy a minőségi kulturális programoknak van létjogosultsága Miskolcon. Ezt bizonyítja az exponenciálisan emelkedő bérleteladás, jegyeladás és nézőszám is. Nagy büszkeség, hogy a fiatalokat is aktívan be tudják vonni a koncertéletbe, nem csupán nézőként, hanem partnerként is”.

Kép
szimfonikusok_evadzaro_260626_rp-1.jpg

Az elmúlt évad bérletstruktúrája változatlan marad: a 8 alkalmas Maestro és 4 estet magába foglaló Capriccio mellett pedig folytatódik a Gál Károly Zenei Esték sorozat is. Egyre több fiatal művészt és külföldi, vagy külföldön élő magyar kiválóságot is igyekeznek elhozni a miskolci közönségnek. A következő évadban is szerepelnek nagy nevek és feltörekvő művészek is a műsorban, lesznek ősbemutatók és népszerű közönségkedvencek is. 2026/2027-es bérleteik már most szép számban fogytak.

Az évadzáró társulati ülésen köszöntötték a jubiláló tagokat, valamint a legtöbb szolgálatot teljesítő kollégát is. 25 éve dolgozik a zenekarnál Tóth Tamás brácsa szólamvezető. 40 éve erősíti a társulatot Kremjétné Szegeczky Zita nagybőgőművész. A legtöbbet pedig Nádasdi Ferenc hegedűművészt láthatta és hallhatta a 2025/2026-os évadban a közönség. Kispál Erzsébet hegedűművészt és Czakó Péter klarinétművészt nyugdíjba vonulásuk okán köszöntötték. Emellett gazdára talált az Évad Zenésze díj is, amelyet a zenekar tagjai szavaznak meg. Idén Gál Szilvia csellóművész vehette át kollégai elismerését.

A zenekar a nyári pihenés után, augusztusban Olaszországba utazik, ahol több helyszínen is muzsikálnak majd. Augusztus közepén Kisvárdán, a határon túli Homonnán és Edelényben is fellépnek. A miskolci publikumnak szeptemberig kell várni, a szokásos évadnyitó Aperitif koncertjüket szeptember 3-án tartják majd a Szinva-teraszon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.