Ugrás a tartalomra

Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját

Létrehozva
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Kép
Semmelweiss nap a városházán
A kitüntetettek (középen Örkényi Dorottya Zsuzsanna háziorvos). Fotók: Horváth Csongor

A Semmelweis Nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe július 1-jén. Ilyenkor nemcsak Semmelweis Ignác magyar orvos, „az anyák megmentője” előtt tisztelgünk, hanem mindazok előtt is, akik életüket a gyógyításnak szentelik, akik mint egykori nagy elődjük, hittel és alázattal állnak az emberi élet szolgálatában. Akik továbbviszik az örökségét és nap, mint nap magas szaktudással és végtelen empátiával betegeket gondoznak.

A Semmelweis Nap alkalmából Miskolc önkormányzata hétfő délelőtt ünnepi rendezvényen köszönte meg és ismerte el a város egészségügyi dolgozóinak kiemelkedő munkáját a miskolci Városháza Dísztermében. Zenei műsorral közreműködött, Dvorák darabját előadva a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola két növendéke: Ritter Ágnes zongorán és Ritter Klára csellón.

Az egészségügy erőforrása

"A Semmelweis Nap minden évben megfelelő alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik hivatásukat nem csupán munkaként, hanem szolgálatként is végzik. Sokszor, amikor az egészségügyről beszélünk, gyakran a műszerekre, gyógyszerekre, a kezelésekre és a beavatkozásra gondolunk. Az egészségügy legfontosabb erőforrása azonban nem a technológia és nem pusztán a szaktudás, hanem maga az ember" – mutatott rá Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, köszönetet mondva azért, hogy az orvosok, az ápolók, a védőnők és a szakdolgozók és valamennyi egészségügyi munkatárs megóvják, megvédik és segítik embertársaikat.

Kép
Semmelweiss nap a városházán
Simkó Róbert József házi gyermekorvos átvette kitüntetését Tóth-Szántai József polgármestertől és Farkasné Jakó lldikótól

Felhívta rá a figyelmet, hogy Semmelweis Ignác világhírű orvos és tudós felfoghatatlan jelentőségű változást indított el az orvostudományban, ezért valódi példaként, igazi hősként emlékszünk rá. Példát mutatott abból, mit jelent ragaszkodni a felismert igazsághoz, félretenni a személyes sérelmeket és inkább ismeretlen anyák, gyermekek és családok érdekében szembe menni mindenkivel. Továbbá, hogy mit jelent szembe menni akár a saját szakmájával is, és mit jelent az az alázat, amely képes kimondani, hogy lehet, hogy mindaz, amit eddig tudtunk, nem biztos, hogy elegendő.

Nem csak hivatás, szolgálat

"Az egészségügy valódi tengelye ma is az ember, aki minden nehézség ellenére a betegek javát fontosabbnak tartja a saját kényelménél. Az Önök munkája nem csupán hivatás, hanem olyan szolgálat, amely valódi áldozatvállalással jár. Bizalmi hivatás ez, amelyben nap, mint nap helyt kell állni. Olyan erőt, kitartást és intelligenciát kíván, amelynek elismerése talán egyetlen kitüntetéssel nem ismerhető el" – hangsúlyozta a polgármester. "Ezek a díjak csupán jelképei annak a mérhetetlen hálának, amellyel társadalmunk köszönetét fejezi ki Önöknek. A mai kitüntetések azoknak szólnak, akik ezt a szolgálatot kiemelt elhivatottsággal végzik. Köszönjük áldozatos munkájukat, elkötelezettségüket, példamutatásukat és szívből gratulálok" – fogalmazott.

Kép
Semmelweiss nap a városházán
Az elismerés mellett jelképes ajándékkal, borral és virággal köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját

Semmelweis, mint példakép

"Július 1-je minden évben kiemelt ünnep az egészségügyi dolgozók számára. Ezen a napon emlékszünk Semmelweis Ignácra, aki 208 évvel ezelőtt ezen a napon született. A gyermekágyi láz leküzdésében elért eredményei, munkássága nemcsak a magyar, de az egyetemes orvostudomány tekintetében is kiemelkedő jelentőségű” – idézte fel Farkasné Jakó Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) intézményvezetője. "Rendíthetetlen kitartással próbálta meggyőzni kortársait a kézmosás jelentőségéről a veszélyes kór megelőzésében. Az orvosok többsége, azonban fantazmagóriának tartotta elképzeléseit. Csak halálát követően ismerte fel a világ felfedezésének jelentőségét” – ismertette.

Majd magát Semmelweis Ignácot idézte: 

Az én tanításom nem arra van ítélve, hogy könyvtárak porában penészedjék, hanem győztesen hasson a gyakorlati életben.

Elmondta, példája arra buzdít bennünket, hogy a tudás, az elhivatottság és az emberek iránti felelősségvállalás képes életeket megmenteni és a közösséget szolgálni. Utána a MEFI feladataira tért át.

Kép
Semmelweiss nap a városházán
Ritter Ágnes és Ritter Klára zenei műsora

Kitartóan, emberségesen

"Miskolc önkormányzatának feladatkörében a MEFI látja el a város alapellátásának szervezési tevékenységét. Ennek keretében 89 háziorvosi, 33 házi gyermekorvosi, 38 felnőtt fogorvosi és 10 gyermek fogorvosi alapellátási körzet működik. Ezeken túl a nevelési-oktatási intézmények iskolaegészségügyi feladatainak ellátását 21 iskolavédőnő, 10 iskolaorvos és 24 iskolafogászati körzet biztosítja a városban élők és tanulók számára" – sorolta a MEFI intézményvezetője.

Végül kifejezte megbecsülését az egészségügyi dolgozók gondoskodásáért, a türelmükért, a szakmai felkészültségükért és együttérzésükért. Kitartó és emberséges munkájukért, amivel nap, mint nap városunk lakói életminőségének javításáért dolgoznak, és amivel formálják társadalmunk jövőjét.

Kitüntetettek:
Krenyitzky Györgyi gyermek fogszakorvos
Örkényi Dorottya Zsuzsanna háziorvos
Feczkó Gábor házi gyermekorvos
Simkó Róbert József házi gyermekorvos
Bartakovics Anikó házi gyermekorvosi asszisztens
Hajzsó Ágnes házi gyermekorvosi asszisztens
Tóth Lászlóné házi gyermekorvosi asszisztens
Sváb Lászlóné Molnár Erika fogászati asszisztens
Petró Mónika háziorvosi asszisztens
Csendom László házi gyermekorvosi asszisztens
Opláznik Krisztina iskolavédőnő

- Az elismerés nagyon jól esik! Nyilván minden elismerés jól esik, amivel az embernek a munkáját megbecsülik - osztotta meg stábunkkal Krenyitzky Györgyi gyermek fogszakorvos. - Gyermek fogorvos vagyok. 1990-ben végeztem, tehát 36 éve vagyok a pályán. Ebből 33-34 évet kifejezetten gyermekfogászattal foglalkoztam. Azért kedvelem a hivatásomat, amiért a legtöbb segítő szakmát szeretni lehet, mert segítséget nyújthatok vele az embereknek. Gyerekekkel kicsit nehezebb a fogászati munka, de talán kicsit vidámabb, színesebb, változatosabb, mint a felnőtt ellátás - részletezte a díjazott.

Kiemelte, arra a legbüszkébb, hogy a nehézségek ellenére kitartott és több mint harminc éve a pályán van a gyermekfogászat területén. 

Kép
Kernyitzki Györgyi fogorvos, a Semmelweis Napon. Fotó: Horváth Csongor
Krenyitzky Györgyi gyermek fogszakorvos átvette a kitüntetését

Több mint 30 éve a pályán

- Miskolc felnőtt háziorvosait képviselem és nagyon jól esik az elismerés! Azt gondolom, hogy ez nem is személyesen nekem szól, hanem a háziorvosi szakmának. Ez tulajdonképpen egy nagyon szép hivatás és az utóbbi időben kevés elismertséget kaptunk. Úgyhogy ez különös megtiszteltetés, hogy most ránk is gondoltak. Végre értékeli és elismeri a város a mi munkánkat is, ami folyamatos és évekig tartó - fejtette ki riporerünknek Örkényi Dorottya Zsuzsanna háziorvos, aki 37 éve van a pályán és 32 éve az Újgyőri főtéri körzetben, 1400 fős praxisban. 

Hozzátette, az a legjobb a háziorvoslásban, hogy személyes a kapcsolat a páciensekkel. Ismerik a betegeinket teljes környezetükben, családjukkal, tehát hosszú időn keresztül az egész történetüket. Ez a személyesség pedig a mai világban nagyon értékelendő dolog. Örkényi Dorottya Zsuzsanna arra a legbüszkébb, hogy a mai napig képes meghallgatni és igyekszik megérteni a hozzá fordulókat. 

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Az eseményen a felszólalókon kívül, akik a díjakat is átnyújtották, jelen volt még: Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere; Csollák István, a Praktizáló Orvosok Szövetségének (POSZ) elnöke; Simkó Róbert József, a Gyermek Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületének (GYAPOSZ) elnöke; Soltész Rudolf, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés igazgatója és Soós Tamás, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezete kelet-magyarországi választmányi elnöke.

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.