Ugrás a tartalomra

Kész Miskolc egyik legforgalmasabb útszakasza

Létrehozva
Befejeződött Miskolc egyik legforgalmasabb útszakaszának felújítása - adta hírül Miskolc polgármestere.
Kép
3-as út felújítása. Fotó: Mocsári László
A munkálatok elején. Fotó: Mocsári László

A Szinvapark és a Búza tér között megújult útszakaszt már használhatják a közlekedők. Miskolc talán legforgalmasabb kereszteződése a Búza teret délről határoló csomópont, ahol a 3-as és 26-os főutak találkoznak. Naponta több mint 20 ezer jármű halad át itt, amiben ráadásul igen jelentős a tehergépjármű- és autóbuszforgalom. Az útburkolat a magas terheltség miatt halaszthatatlan korszerűsítést igényelt, amelyben a buszmegállók átépítése külön hangsúlyt kapott.

A felújítás során új, nagy teherbírású aszfaltburkolat készült, megújultak a buszmegállók gyalogosátkelőhelyek, átépültek a járdák és a peronok, új szegélyek épültek az útszakaszon, valamint korszerűsítették a csapadékvíz-elvezető rendszert is.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre utcai csomópontban a gyalogos átkelőhelyekhez kapcsolódó járdaszakaszok az új süllyesztett szegélyeknek köszönhetően pedig egyszerűbbé és akadálymentesebbé vált az átkelés.

A beruházás eredményeként Miskolc egyik legforgalmasabb útszakasza korszerűbb és biztonságosabb lett

Kép
szinva búza tér útfelújítás

 

A célunk egyszerű volt: egy olyan útszakasz újuljon meg, amelyet nap mint nap több tízezren használnak. Ez most elkészült

- emelte ki Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, erről videót is posztolt.

Három fontos szakasz újul meg

A 3-as és a 26-os főút miskolci szakaszainak komplett felújítása mintegy 2,3 milliárd forintos összértékű beruházás, mely három szakaszból áll:

  • Az első szakasz a Pesti úttól a turbó körforgalomig
  • A második a turbó körforgalomtól a Búza térig - ez készült el július közepére.
  • A harmadik a 26-os főúton, a Makropolistól a város határáig

A turbó körforgalomtól a Búza térig a Mento Kft. újította fel az aszfaltcsíkot. Ez a munka március 2-án, hétfőn kezdődött a buszöblök felújításával és július közepén ért véget.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.