Ugrás a tartalomra

Mento Kupa, már tizenegyedszer

Létrehozva
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Kép
mento_kupa_sajtotajekoztato_260720_hcs-4.jpg
Bachner András és Hercsik István tartott sajtótájékoztatót a Mento Kupáról. Fotók: Horváth Csongor

A Mento Kupára július 31. és augusztus 2. között immáron tizenegyedszer kerül sor a miskolctapolcai Ellipsum Élmény és Strandfürdő verseny medencéjében. A három napos eseményen osztrák, román, szlovák és magyar U18-as csapatok küzdenek majd szűk két hét múlva a medencében.

A XI. Mento Kupa programjáról, a sportág utánpótlás-nevelésében betöltött szerepéről a Kemény Dénes uszodában ma délután sajtótájékoztatón számolt be Bachner András, a Miskolci VLC sportigazgató-szakmai vezetője és Hercsik István társadalmi megjelenésért felelős vezető, a klub elnöke.

Várják a nézőket

– A tavalyi torna jól sikerült és remélem, hogy most is így lesz – kezdte Hercsik István. – A közvélemény szereti ezt a kupát, a szereplők elviszik a város hírét, ennek következtében javítja a közérzetet. A jól működő utánpótlás-nevelési rendszerünket az országos szövetség is elismeri, a játéklehetőség pedig a fiatalok számára jó előiskola a nagyok felé vezető út irányába. Várjuk a nézőket, a póló kedvelőit.

Kép
mento_kupa_sajtotajekoztato_260720_hcs.jpg

Felépítették rendszerüket

– Az elnökünk érkezése annak idején forradalmat jelentett a klubunk életében – vette át a szót Bachner András. – Gazdasági szakemberként magával hozta a civil életben képviselt szellemiségét. Úgy építettük fel az utánpótlás-nevelési rendszerünket, hogy már a nagyobb egyesületek is irigyelnek bennünket. Megteremtettük a szakmai, az anyagi és az infrastrukturális hátteret, ehhez annak idején dr. Kriza Ákos egykori polgármester támogatása is kellett. Az úgynevezett tao-forrás révén 2 milliárd 420 millió forintos vízi beruházással gazdagítottuk a várost, amelyhez csak tíz százalékos önerő kellett. Korábban példaképek jöttek hozzánk a Mento Kupákra, amely kiinduló pontot jelentett a gyerekek számára a felnőtt bajnokságok irányába. Remélem, hogy a tornán hamarosan szereplő fiatalok a közeljövőben helyet követelnek maguknak a felnőttek táborában. A mezőnyre az újdonság erejével hat majd az osztrákok jelenléte, örülünk, hogy igent mondtak a felkérésünkre. Ami pedig az időt illeti: az előre jelzések szerint végig kellemes és napos lesz a klíma.

Kép
mento_kupa_sajtotajekoztato_260720_hcs-3.jpg
A program:

Július 31., péntek
11.00: PannErgy-Miskolc – Dinamo Bucuresti (román)
12.30: Osztrák U18-as válogatott – SK Hornets Kosice (szlovák)
18.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület (Debrecen) – Osztrák U18-as válogatott
19.30: PannErgy-Miskolc – SK Hornets Kosice
Augusztus 1., szombat
11.00: PannErgy-Miskolc – Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület
12.30: SK Hornets Kosice – Dinamo Bucuresti
18.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület – SK Hornets Kosice
19.30: Osztrák U18-as válogatott – Dinamo Bucuresti
Augusztus 2., vasárnap
11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület – Dinamo Bucuresti
12.30: PannErgy-Miskolc – Osztrák U18-as válogatott
13.45: díjkiosztó
 
Kép
Mento kupa plakát

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.