Ugrás a tartalomra

Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?

Létrehozva
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Kép
Szabó Hanna átveszi emléklapján a Makuka Akadémián. Fotó: MiReHu Facebook
Szabó Hanna átveszi emléklapját Kováts Bencétől a Makuka Akadémia utolsó napján. Mellette Ladányi Roland, a MiReHu ügyvezetője. Fotók: MiReHu Nonprofit Kft. Facebook

A miskolci hulladékgazdálkodási vállalat, azoknak a 3-4. osztályos, általános iskolásoknak ajánlotta ingyenes élménytáborát június 20. és 24. között, saját telephelyén, akiket érdekel a környezetvédelem, szeretnek alkotni, csapatban játszani és új dolgokat felfedezni. A szervezők amellett, hogy számos színes programot kínáltak, ezekbe belecsempészték a játékos környezeti nevelést és érzékenyítést is. Stábunk a tábor zárónapján, pénteken a helyszínen járt. 

- Alapvetően hozzánk nagyon sok diák jár év közben. Körülbelül a telephelyen 2500-3000 tanuló megfordul évente. Idén lesz 150 éve, hogy kezdetét vette Miskolcon az intézményesített szemétgyűjtés és -szállítás. Arra gondoltunk, hogy ezt az emlékévünket szeretnénk a diákok szintjén is kicsit ünnepélyesebben és hosszabban megünnepelni. Ezért idén januárban adódott az ötlet, hogy létrehoznánk egy nyári tábort – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kováts Bence, a MiReHu Nonprofit Kft. környezetmérnöke. 

Kép
Makuka Hulladák Akadémia. Fotó: MiReHu Facebook
Faültetés a táborban

Elmondta, a foglalkozásaik év közben általában osztály szinten valósulnak meg 2-3 órás szemléletformáló alkalmak keretében, de ezek rövidek ahhoz, hogy több információt átadására alkalmasak legyenek. Viszont a nyári szünet jó lehetőséget biztosít erre, egy napközis tábor keretében. 

- A tábor programjai széles palettán mozognak. Igyekeztünk a hulladékgazdálkodási információkat belecsomagolni, valamilyen kreatív, játékos formában. Ezért a délelőtt folyamán munkatársainkkal különböző hulladékgazdálkodási létesítményeket mutattunk be táborozóinknak, akár itt a telephelyünkön, vagy kirándulás keretében. Láttunk hulladéklerakót, vegyes hulladékfeldolgozó üzemet és komposztáló telepet is – sorolta a környezetmérnök. 

Kép
Makuka Hulladék Akadémia. Fotó: MiReHu Facebook
Játék a természetben

Hozzátette, egyes hulladékfeldolgozási, és szemétszállítási technológiai elemeket is megmutattak játékosan. Például vezethettek elektromos kukásautót a tanulók és válogathattak hulladékot, miközben pontokat vadásztak. Délután pedig kreatív alkotómunkában vehettek részt. Amellett, hogy bizonyos tárgyakat is elkészítettek, egy-egy téma mentén – föld, levegő, víz, tűz – fejlesztő programokkal készültek számukra, amelyek keretében a környezeti elemekről beszélgettek velük és önfejlesztő részből is álltak. 

Kép
Molnár Milán alkotása a Makuka Akadémián. Fotó: MiReHu Facebook
Molnár Milán alkotásával

Ezt követően kollégáink a gyerekek benyomásaira is kíváncsiak voltak: 
- Nagyon jó a tábor, jövőre is fogok jönni. Leginkább a kézműveskedés tetszik. Éppen egy fa mintás tányért készítettem. Ez úgy készült, hogy felfújtunk egy lufit, tettünk rá ragasztót, meg sok réteg papírtörlőt, aztán lefestettük és vártunk, amíg megszárad – osztotta meg Molnár Milán

- Lufit pukkasztottunk ki nem régen és ebből egy tál lett. Most azokat díszítjük ki kagylókkal és festékkel. Nagyon jól érzem magam a táborban! Sok helyen voltunk, sok mindent láttunk és érdekeset tanultunk – foglalta össze Szabó Hanna

Címkék

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.