Ugrás a tartalomra

Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra

Létrehozva
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Kép
Az ügy hátterében a Selyemréti Strandfürdő 2011-es fejlesztése áll. Fotó: illusztráció/Juhász Ákos

A Miskolci Fürdők Kft. ellen indult végrehajtási eljárásról alakult ki nyilvános vita Tóth-Szántai József és Szopkó Tibor között. Szopkó Tibor korábbi alpolgármesterként, jelenleg önkormányzati képviselőként azt kifogásolta, hogy a városvezetés nem tájékoztatta a miskolciakat a társaságot érintő eljárásról. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere válaszában azt hangsúlyozta: az ügy nem új keletű, hanem egy 2011-ben kezdődött jogvita következménye.

15 éves jogi procedúra áll a háttérben

A polgármester szerint a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben egy közel 100 millió forintos követelés miatt indult végrehajtási eljárás. Az ügy hátterében a Selyemréti Strandfürdő 2011-es fejlesztése áll: a kivitelezési szerződést annak idején késedelmes és hibás teljesítés miatt mondta fel Czinkné Sztán Anikó, a társaság akkori vezetője. A felek közötti elszámolási vita többször is megjárta a Kúriát, a jogerős ítélet pedig 2026 júniusában született meg.

Tóth-Szántai József hangsúlyozta, hogy a Miskolci Fürdők Kft. vitatja a határozatot, ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, és kezdeményezte a végrehajtási eljárás felfüggesztését is.

Kérdések a múltból

A polgármester szerint meglepő, hogy Szopkó Tibor most fordít figyelmet a történetre, hiszen az 2021 és 2024 közötti alpolgármestersége alatt – amikor a turizmusért felelt – is végig folyamatban volt.

„Ha tudott róla, akkor mit tett alpolgármesterként az ügy rendezéséért? Milyen megoldást javasolt? Ha pedig nem tudott róla, hogyan fordulhatott elő, hogy a területért felelős alpolgármester nem tudott a cég egyik legjelentősebb jogvitájáról?” – tette fel a kérdést Tóth-Szántai József.

A városvezető hozzátette: ha a képviselő az eredeti döntések okaira kíváncsi, érdemes lenne a 2011-es cégvezetőt megkérdeznie a beruházás leállításáról és a szerződésbontás körülményeiről.

Tóth-Szántai József kiemelte, „a jelenlegi városvezetés nem most szerzett tudomást az ügyről, és nem is Facebook-posztokkal próbálja megoldani. A Miskolci Fürdők megtette a szükséges jogi lépéseket, megtámadta a jogerős ítéletet a Kúria előtt.”

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.