Már egy ideje elkezdődött a próbaüzem a miskolctapolcai Barlangfürdőben, ahol szerdán zászlócserével jelezték, hogy elkészült a tűzvész után helyreállított fürdő kivitelezése.
A kivitelezést végző DHJ Építő Kft. zászlói nyolc hónapig lobogtak a miskolctapolcai Barlangfürdő épülete felett, ami arra utalt, hogy folyamatban van a 2024-ben leégett fürdő helyreállítása. A cégzászlókat augusztus 13-án engedték le.
A helyreállítás során többek között új tetőszerkezetet építettek a fürdőcsarnok fölé, új vízszigetelést és burkolatot kapott a fürdőcsarnok nagy medencéje. Továbbá megújultak, illetve bővültek az épület gépészeti és elektromos rendszerei és korszerűsítették a légtechnikai berendezéseket. A munkák részeként biztonsági és üzemeltetési szempontokat szolgáló fejlesztések is megvalósultak, többek között az előírásnak megfelelő méretűre mélyítették a természetes barlangjáratokat – tudtuk meg Szabó Mátétól, a DHJ Építő Kft. kommunikációs és marketing vezetőjétől.
A fürdő korából adódóan a kivitelezés során számos komoly kihívással szembesültünk, és szinte naponta merültek fel előre nem látható nehézségek, amelyeket azonban kollégáink sikeresen kezeltek. A hosszított műszakoknak és a rendszeres hétvégi munkavégzésnek köszönhetően több héttel a szerződéses határidő előtt tudtuk visszaadni a területet a városnak, hogy minél hamarabb megnyithasson az ikonikus Barlangfürdő.
- mondta Szabó Máté.
A kivitelezési munkálatok tehát lezárultak, a következő időszakban a próbaüzem és a szükséges műszaki, illetve vízminőségi vizsgálatok folynak. Építési tevékenység már nem akadályozza a létesítmény tervezett, augusztus 20-i megnyitását – tájékoztatott.