Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder, hétszeres óceánátkelő hajós, aki 2025-ben 75 nap alatt kenuzta át az Atlanti-óceánt. Miskolci előadásában személyes történetekkel és humorral mutatta be, hogyan indult az érdeklődése a határok, a távoli vidékek és az ismeretlen felé.
A világ vége
Mint felidézte, már gyerekként is a világ vége foglalkoztatta, tízévesen pedig az iskolában azt mondta: óceánátkelő szeretne lenni. Később, egyetemistaként tért vissza hozzá ez a gondolat, amikor úgy érezte, eljött az idő, hogy a gyerekkori elképzelésből valódi terv legyen.
Első nagy óceáni vállalkozására társával készült fel. Saját hajót terveztek és építettek, közben pedig meg kellett tanulniuk hajózni, rádiózni, navigálni és mindazt, ami egy ilyen úthoz szükséges. Végül 51 nap alatt keltek át az óceánon, teljesítményük pedig világrekord lett páros kategóriában.
A határok kitolása
Az előadás egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a határok gyakran nem ott vannak, ahol az ember először gondolja. Rakonczay Gábor szerint a sport és az expedíciók egyik fontos tapasztalata éppen az, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, mire képes az ember.
– Amit csinálok, az megtörténik, amit nem csinálok, az nem történik meg – fogalmazott.
A hajós később egyedül is átkelt az óceánon, majd új kihívásként az ultrafutás felé fordult. Beszélt arról is, hogyan változott meg a gondolkodása, amikor rájött: a maratoni táv után is lehet továbbmenni, akár száz, kétszáz vagy még több kilométert is. Számára ezek a teljesítmények nem öncélú rekordok, hanem annak keresései, hol húzódnak az emberi teljesítőképesség valódi határai.
Mont Blanc, Grönland, Déli-sark
A miskolci előadásban szó esett a Mont Blanc-hoz kapcsolódó kihívásról, a grönlandi átkelésekről és a Déli-sark eléréséről is. Rakonczay Gábor arról beszélt, hogy ezek az utak nemcsak fizikailag, hanem gondolkodásban is formálják az embert. A sarki táj állandóságát olyan élményként írta le, amelyben az ember a természethez képest inkább átmeneti tényezőnek érzi magát.
A több expedíciót felidéző előadás végén nagyobb hangsúlyt kapott a 2025-ös atlanti-óceáni kenuzás is. Rakonczay Gábor a korábbi tapasztalatok alapján átépítette a hajóját, majd egy hosszabb tesztút után indult neki az óceánnak. A 75 nap alatt többnyire egyedül volt, naponta hosszú órákat evezett, közben vizet tisztított, figyelte az időjárást, a hajót és saját állapotát is.
Az út során a hajó többször felborult, de a szerkezet visszaállt. A nehézségek mellett derűs történeteket is felidézett: például azokat a madarakat, amelyek esténként leszálltak a hajóra pihenni, majd egy idő után visszatérő útitársakká váltak az óceán közepén.
Nem volt egyedül
Rakonczay Gábor arról is beszélt, mennyit változott a technológia az első útjai óta. Míg korábban a kapcsolattartás és a nyomon követés jóval korlátozottabb volt, a legutóbbi átkelés során már képeket is fel tudott tölteni, és időnként röviden a családjával is kapcsolatba tudott lépni. Mint mondta, a jeladóját rengetegen követték, így a magányos expedíciót sokan figyelték itthonról.
Az utolsó napokban már alig pihent, mert minél hamarabb partot akart érni. A befutónál családja is várta, a fogadtatás pedig különösen megható volt számára.
– Hetvenöt nap után újra családtagokat látni, újra kilépni a biztonságot adó szárazföldre, az zseniális – mondta.
A Városháza Dísztermében tartott előadás végére az is látszott: Rakonczay Gábor számára az óceánátkelések, ultrafutások és sarki expedíciók nem különálló kalandok, hanem egymásból következő állomások. Mindegyik ugyanarról szól: felkészülni, elindulni, végigmenni, majd levonni a következő út tanulságait.
