Számos ősbemutatóval készültek a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál szervezői a seregszemle zárónapjára a Művészetek Házában. Vasárnap 17 órától több mint százötvenen álltak a színpadon, hogy előadják azokat a műveket, melyek a fesztivál zeneszerzői pályázatára érkeztek. A legszebb alkotásokat hallhatta a nagyérdemű a 800 éve elhunyt Assisi Szent Ferenc lelki örökségét érzékeltető hangversenyen. A zeneművek a város, a régió kórusainak, hangszeres művészeinek interpretálásában csendültek fel.
Emellett szereplési lehetőséget kaptak a zárógálán a rendezvénysorozat szavalóversenyének legjobbjai is, ami mostanra hagyománnyá vált. A zsűrielnök különdíjasa, Leba Liza, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola növendéke, Mécs László „A gyermek játszani akar” című versét szavalta el. A gimnazisták I. helyezettje Török Balázs, a Fráter György Katolikus Gimnázium diákja, Dsida Jenő „Az utcaseprő” című versét adta elő. Táncbemutatóval a Görömbölyi Általános Iskola tanulói kedveskedtek a közönségnek, felkészítő tanár: Dávid Györgyi Mária. Az est háziasszonya: Czikora Ágnes Nívódíjas szerkesztő-műsorvezető, a fesztivál kommunikátora volt.
Mintegy 40 gyülekezet kapcsolódott a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz, amelynek fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek volt.
– A IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválon, amelyet az országos XX. Ars Sacra Fesztivál részeként szerveztünk meg szeptember 11. és 20. között, csaknem 60 rendezvény zajlott városszerte: templomokban, közösségi házakban, a MAB Székházban, a Szeleta Parkban és más meghatározó intézményben, vagy szabadtéri helyszínen. Több mint 600 művész lépett fel, és hatalmas sikert arattak. Zömében zsúfolt, teltházas programjaink voltak – foglalta össze Czikora Ágnes, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda ügyvezetője.
A magyar keresztény kultúrát őrzi
– A művészet nem más, mint láthatóvá tenni, ami láthatatlan. A szent művészetnek ennél nem kevesebb feladata és ereje van, mert nemcsak nekünk szól és nem velünk ér véget. Pont ellenkezőleg. Azt gondolom, hogy velünk kezdődik, mert bennünk és rajtunk keresztül keresi, találja és ragadja meg a lényeget – fogalmazott köszöntőjében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, a miskolci önkormányzat képviseletében, amely a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál támogatója.
Hiszem, hogy ez a tíz nap teljesítette azt a feladatot, melyet célul tűzött ki maga elé. Megmutatta a művészet szépségén keresztül azt, ami látható és a zenén keresztül hallhatóvá tette azt, aki hallhatatlan, aki előtt mindannyian egyenlőek vagyunk. Előtte nincsenek pártok, felekezetek, mind egyedien egyformák vagyunk számára és reményt és jövőt készített el számunkra, ahogy az idei Ars Sacra Fesztivál jelmondata hirdeti: Reményt és jövőt adok nektek! (Jer. 29,11). Ennek pedig hatalmas ereje van, mert nemcsak jövőt kapunk Tőle, hanem az Ő jóvoltából folyamatos jelenünk és múltunk is van.
– hangsúlyozta a polgármester.
Kiemelte, ez a kultúráról és azokról az értékekről szól, amelyek nemcsak az elmúlt kétezer évet határozták meg az európai kultúrában, hanem az elmúlt ezer évet Magyarországon és majd nyolcszáz évét Miskolcnak is, de megőrzése mindannyiunk feladata.
Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami benne láthatatlan!
– idézte zárásképpen Aquinói Szent Tamást.
Miskolc közösségét erősíti
Juhász Ferenc atya, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke, a Mindszenti templom plébánosa, mint a fesztivál védnöke a Lukács evangéliumából idézte Jézust megnyitó beszédében:
Kihez hasonlítsam ennek a nemzedéknek a tagjait? Kihez hasonlók? A gyerekekhez hasonlítanak, akik ott tanyáznak a piacon, és egymásnak kiabálják: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem zokogtatok. (Lk. 7,32)
– Nos, ma kialakulhatna Jézusban egy másik kép. Mi játszottunk is, furulyáztunk is, ha kellett sírtunk és együtt éltünk azzal a szakralitással, amit a fesztivál jelentett nekünk ebben a tíz napban. Úgy gondolom, hogy mindnyájan nagyon sokat kaptunk és persze adtunk is ezekben a napokban Miskolcnak, annak a közösségnek, amely valójában mi vagyunk. Hiszek abban, hogy valóban szakrális volt az a művészet, amit láttunk, hallottunk, bemutattunk – jelentette ki Juhász Ferenc atya, aki köszönetet mondott a szereplőknek és a nézőknek egyaránt.
Segíthet átlényegülni
– Eszembe jut egy ősi latin mondás, amelyet kétezer éve fogalmaztak meg még egy pogány birodalomban, ami arról szól, hogyha ember vagyok, akkor semmilyen emberi dolog nem lehet idegen tőlem. Háromszáz évvel később egy keresztény gondolkodó hasonlóképpen fogalmazott: „Ha keresztény vagyok, semmilyen keresztény dolog nem lehet idegen tőlem” – idézte Orosz Atanáz atya, a Miskolci Egyházmegye görögkatolikus püspöke, mint a fesztivál védnöke. – Sokféle rendezvénnyel találkoztunk, templomban, imaházban, gyülekezeti helyen, sőt talán még az erdőben is dicsőítettük Istent. Olyan eszközökre is rátaláltunk ehhez, amire más napokon nem szoktunk rátalálni – sorolta.
A mai este főszereplőjének Assisi Szent Ferencet jelölték meg, akit a keleti keresztények is tisztelnek. Bennem gimnazista korom óta az maradt meg róla, hogy ez a Ferenc egy húsvéton meghallotta Isten hívását. Nekivetkőzött, átöltözött és utána, aki őt látta, már nem Ferencet, hanem Jézus Krisztust látta. Ezt kívánom mindenkinek, aki keresztényként nem idegenkedik semmilyen keresztény művészettől és eseménytől!
– fogalmazott.
Megteremti az összehangot a szenttel
Lukács Máté, a Miskolc-Belvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze, aki Keczkó Pál evangélikus püspök képviseletében volt jelen, felidézte a norvég Kim André Arnesen „Requiem for solace” című darabjának szombati csodálatos előadását a Miskolci Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, amikor megtelt a Belvárosi Evangélikus Templom.
Minden hangszerre szükség van, mert csak így áll össze a nagy egész, a nagy mű, az összhang. Ahhoz, hogy ez az együtthangzás létrejöjjön, a zenészeknek pontosan követniük kell a kottát, de ez önmagában nem elég, mert folyamatosan figyelniük kell a karmesterre. Ugyanígy van ez az életünk hangversenyén is. Mindannyian összhangra vágyunk a Teremtő Istennel, az örök békével, az örömmel, az örökléttel. Mindannyian mások vagyunk, más hangszereken játszunk, de Isten mindannyiunknak írt pontos szólamokat.
– foglalta össze az evangélikus lelkész, aki szerint az Ars Sacra fesztivál hozzásegített megteremteni ezt az összhangot a szenttel, ezért az Istennel való közösség eszközévé vált a különféle művészeti ágak által. Az Istennel való közösség pedig egyedüli reménységünk és jövőnk.
Gazdagítja a város kultúráját
A köszöntők után a zeneszerzői pályázat eredményét hirdette ki Orosz-Tokár Edina, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának egyetemi tanársegédje, a zsűribizottság elnöke. A díjátadót már megtartották május 19-én, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának (MAB) Székházában, melyről és annak eredményeiről korábban már írtunk.
A pályázó zeneszerzők: Cser Ádám, Flach Antal, Kerek Gábor Közeledő, Parázs István, Petró-Fehér Erika, Péntek Tamás, Romhányi Róbert László, Simkó András, Vihula Mihajlo és Zoller János, az abszolút győztes a legfiatalabb Simkó András „Der Franziskaner: Oratio Franciscus Assisiensis” című műve lett.
Ismertette, hogy a pályázati felhívás egyrészt Miskolc nagy múltú kóruskultúrájának további ápolását, másrészt a miskolci és a város vonzáskörzetében élő zeneszerzők alkotói tevékenységét és újabb szakrális kompozíciók születését támogatta.
Értékes művek Szent Ferenc szellemében
A pályázat sikeres volt, hiszen tíz zeneszerző összesen tizenhárom értékes művet tárt a zsűribizottság elé. Nagy örömmel vettük a pályamunkák színes, változatos és különleges hangszerelését. Kifejezetten örültünk neki, hogy az ifjúságot is megszólították, hiszen egyes műveket gyerek, vagy ifjúsági kórussal is elő lehet adni. Kaptunk gospelt és dicsőítő éneket is. Több esetben is tapasztaltuk az Assisi Szent Ferenc hagyaték kézzelfogható lenyomatát, bizonyos éteri hangzást, ami már-már a szférák zenéjét juttatta eszünkbe. Hálásak vagyunk minden egyes műért és a műveken keresztül a tanúságtételekért.
– emelte ki a zsűrielnök és a színpadra szólította a zsűri további tagjait: Balásné Molnár Ildikót, Gergely Péter Pált, Regős Zsoltot és Szűcs Sándort. Róluk és a pályázati kiírás részleteiről a minap.hu korábban beszámolt.
Assisi Szent Ferenc kapcsán emlékeztetett, hogy a szent a fegyverek és a viszály helyett a szív békéjét hirdette, vagy, hogy boldogságunk nem a birtokláson, hanem kapcsolatunk mélységén múlik. Emellett tanulhatunk tőle feltétel nélküli szeretetről, közösségvállalásról, természetvédelemről és az Istennel való állandó és szoros kapcsolata lehet a legfőbb példa előttünk.
A fesztivál zárógáláján összesen öt mű szólalt meg, a többi nyolc, majd Szent Ferenc tranzitusához közel, október 12-én, 19 órától a Minorita templomban fog felcsendülni.
A zárógálán elhangzó zeneművek:
- Petró-Fehér Erika dicsőítő énekei: „Ima a kereszt előtt” és „Te vagy az egyetlen” címmel. Előadta: Fráter Schola Viridis, Váraljai Réka vezetésével és a jezsuita gimnázium Magis Kórusa, Orosz-Tokár Edina és Herpainé Velkey Klára vezetésével. Vezényelt: Regős Zsolt Nívódíjas karnagy. Az előadásból egy részlet Dobos Klára felvételén: ITT tekinthető meg.
- Parázs István kórusműve: „Precatio pro pace”, azaz „Békéért való ima” címmel. Előadta: a jezsuita gimnázium Magis Kórusának férfikara. Vezényelt: Herpainé Velkey Klára Nívódíjas tanár, zongorán közreműködött: Orosz-Tokár Edina.
- Vihula Mihajlo nőikari kórusmuzsika: „Szent intelmek” című műve. Előadta: a Miskolci Egyetem Nőikara és a Tópart Énekegyüttes. Karnagy: Marhefka-Szűcs Beáta művésztanár, Zongorán közreműködött: Gulybánné Varga Krisztina művésztanár.
- Péntek Tamás gospel kórusműve: „Istené a dicsőség: Tégy a békéd eszközévé” címmel. Előadta: a hatvani Polifónia Vegyeskar. Vezényelt: Regős Zsolt Nívódíjas karnagy. Zongorán közreműködött: Szabóné Csonka Fruzsina művésztanár.
Az előadásokból egy részlet Dobos Klára felvételén: ITT tekinthető meg.
Megvalósult a csoda, amit vártak
Várhelyi Krisztina, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál főszervezője, minden fellépőnek ajándékkal, illetve az Ars Sacra angyalkájával köszönte meg a részvételt és zárszavában értékelte a fesztivált.
Elidegenedett világunkban mégis van remény. Ezt bizonyítja a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál rendezvénysorozata, amely széles körű összefogással valósult meg. Közös célunk a keresztény értékek közvetítése, gyarapítása, az ökumenikus lelkiség megjelenítése, miközben Miskolc kulturális életét is gazdagítjuk. Minden műsorszám a fesztivál mottójának szellemiségéhez igazodott, de ez a fesztivál más volt, mint az előzőek, mintha csoda történt volna. A művészek segítségével a kedves nyitott szívű közönséggel elindultunk egy úton a fizikai valóságtól távolodva és elszakadva, majd eljutottuk a Titkok Titkáig.
– számolt be Várhelyi Krisztina, a fesztivál főszervezője, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja.
A magas színvonalú, országosan egyedülálló Miskolci Ars Sacra Fesztiválról elmondta, az Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezésére, civil szervezetek, felekezetek, intézmények, Miskolc város önkormányzata és a Magyar Művészeti Akadémia összefogásával valósult meg és köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a fesztiválhoz.
Végül Weöres Sándort idézte:
Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam és szeretnek-e nem kérdeztem, csak ennyi történt teljes életemben.
Különleges programok sora
Aztán bizonyos programelemeket emelt ki az eseménysorozatból. Egyedülállónak nevezte a városi zarándoklatot, amely hagyományosan Miskolc minden templomába ellátogat felekezeti hovatartozástól függetlenül. A zenei programok közül: Kim André Arnesen rekviemét, a Credo együttes szívszorító koncertjét, a Miskolci Color Klezmer Zenekar vidám koncertjét, Vihula Mihajlo és Utry Attila „Káin bélyege” című operaelőadását, a Bach kantáta estet, Regős Zsolt koncertjét és Flach Antal zeneszerzői estjét. A kiállítások közül: Petrás Mária, Petrás Alina kerámia és Máger Ágnes festménykiállítását, valamint a Miskolci Evangélikus Könyvtár tárlatát. Meghatónak nevezte az iskolák részvételét: Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, az ME Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikuma, Kossuth Lajos Evangélikus Iskola és a Lévay József Gimnázium. Továbbá megemlítette a tudományos konferenciát, az irodalmi előadásokat és beszélgetéseket, valamint a könyvbemutatókat.
A fesztivál szervezői: Dobos Klára, Enyedi Gabriella, Holndonner Ferenc, Hortai Rita, Lengyel Attila, Máger Ágnes, Nagy Katalin, Orosz-Tokár Edina, Seresné Horváth Zsuzsanna, Veczán Pálné
A fesztivál támogatói: Miskolc önkormányzata, Miniszterelnökség, Magyar Művészeti Akadémia Észak-Magyarországi Regionális Munkacsoportja, MiReHu Nonprofit Zrt., BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda, az Expert-cégcsoport, az EastJobs Személyzeti Tanácsadó Bt., Magyar a Magyar Népfőiskola Alapítvány, az Életfa Alapítvány, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, a Civil Összefogás Fórum (CÖF), Dimenzió Borászat, Sándor Zsolt Organikus Pincészet és az István Nádor Borlovagrend.