Ugrás a tartalomra

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott

Létrehozva
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Kép
magyar_cukrasz_szakacs_valogatott.jpg
Forrás: magánarchívum

A novemberi luxemburgi RAK Culinary World Cup közel öt évtizede a világ egyik legelismertebb, négyévente megrendezett gasztronómiai megmérettetése, ahol több mint 55 ország és közel 800 versenyző vesz részt, jelentős nemzetközi szakmai és médiafigyelem mellett.

Nemzetközi mezőnyben bizonyíthatnak

A magyar csapat a Séf asztala kategóriában kreatív degusztációs fogásokkal, valamint a Nemzetek konyhája versenyszámban háromfogásos menüvel áll a nemzetközi zsűri elé, amely amellett, hogy a kész ételeket pontozza, a teljes munkafolyamatot is figyelemmel kíséri – tájékoztatta a minap.hu-t a Tourinform Miskolc részéről Kassay Tamás.

Mint megtudtuk, a látogatók szintén megkóstolhatják a nemzeti csapatok fogásait, ami rendkívüli szervezettséget és magas szintű szakmai felkészültséget követel a résztvevőktől.

- A főzési idő leteltével megnyílik a nemzetek konyhája, amikor a csapatoknak készen kell állniuk arra, hogy a látogatók rendeléseit teljesítsék. A tálalási idő hossza alatt a kész ételeket a zsűri tagjai és a látogatók is kóstolhatják - hogy melyik fogás ki előtt landol, ez előre nem tudható, ez adja a dolog érdekességét - mondta Hack Barnabás, a válogatott delegált zsűritagja.

Miskolcon tesztelnek

A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában rendezett próbafőzés során a válogatott versenykörülmények között teszteli a teljes menüt, a munkafolyamatokat és a tálalást. A program zártkörű, szakmai eseményként zajlik, amelynek elsődleges célja a csapat felkészülésének finomhangolása a világkupát megelőző hetekben.

- A magyar válogatott felkészülésének miskolci állomása egyúttal a város gasztronómiájára és az itt folyó vendéglátóipari képzésre is ráirányítja a figyelmet – mutatott rá Kassay Tamás, hozzátéve: a Bükk közelsége, a helyi alapanyagok és a fejlődő éttermi kultúra az elmúlt években egyre hangsúlyosabban jelenik meg Miskolc turisztikai kínálatában.

Miskolc gasztronómiai fejlődését jelzi – folytatta –, hogy a városban a két Michelin Guide ajánlással rendelkező étterem mellett számos olyan vendéglátóhely működik, amely hazai és nemzetközi ajánlásokban szerepel. Az Ehető Erdő - Erdei Gasztroexpressz a világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezése címet nyerte el idén a Green Destinations globális versenyén. Az élményprogram a Bükk természeti értékeire, a helyi alapanyagokra és a térség gasztronómiai hagyományaira építve mutatja meg, hogyan kapcsolható össze a fenntarthatóság, a turizmus és a magas színvonalú gasztronómia.

Utánpótlást nevelnek

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az elmúlt években tudatos utánpótlás-nevelési programot épített fel. A mentorprogram célja a versenyeredmények elérése mellett, hogy olyan fiatal szakembereket támogasson, akik hosszú távon a magyar gasztronómia nemzetközi képviselőivé válhatnak.

A programban a turizmus és vendéglátás területén tanuló fiatalok tapasztalt séfek mellett készülhetnek fel a nemzetközi versenyzésre. Az ennek eredményeként kialakult válogatott ma már Magyarországot képviseli a világ élvonalába tartozó szakácsversenyeken, miközben újabb generációk számára is utat nyit a nemzetközi szereplés felé.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.