Miskolc
Angyalbőrben érkezett az adomány a GYEK-be
Rövid időn belül másodszor segítettek katonák a központi kórház gyermekein. Most a Magyar Honvédség önkéntes katonái kezdtek gyűjtésbe, az ajándékokat pedig személyesen vitték el a gyermekonkológiai osztály betegeinek.
Lehmann Csongor ezüstérmet nyert a világbajnokságon
A triatlonosok múlt héten, Svájcban megrendezett világbajnokságán a tiszaújvárosi színeket képviselő Lehmann Csongor az U23-as korcsoportban a második helyen érkezett célba. Klubtársai közül Putnóczki Dorka a top 20-ban, bátyja, Bence pedig 24. lett az erős mezőnyben.
Újabb Csillagparty lesz a csillagvizsgálóban
A miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló szeptemberi Csillagparty-ját szeptember 6-án, pénteken, 19:30 órától tartja.
Autós társadalom figyelem, elkezdődött az iskola!
A rendőrség felkészült az idei tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főkapitányság egy videoklippel indította a szeptemberi iskolakezdést.
Ilyen táskája tuti nem lesz senki másnak az osztályban
A miskolci 9 és féléves Balázs nyerte azt a kisiskolások számára meghirdetett „Légy kreatív és álmodj magadnak egyedi sulitáskát!” című pályázatot, amelynek keretében hat és tizenegy év közötti gyerekek a számukra tökéletes iskolatáskáról készíthettek tervet.
„A kormányzat és az önkormányzat csakis összekapcsolódva tudja a fejlesztéseket megvalósítani”
Az ünnepélyes tanévnyitóval hivatalosan is átadták a Lévay Sportkomplexumát.
Balog Zoltán református lelkipásztor, volt miniszter hirdetett igét az ünnepi tanévnyitón, majd a Lévay József Református Gimnáziumot is fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület egész közössége nevében köszöntötte a résztvevőket és a diákokat Csomós József püspök.
Balog Zoltán református lelkipásztor, volt miniszter hirdetett igét az ünnepi tanévnyitón, majd a Lévay József Református Gimnáziumot is fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület egész közössége nevében köszöntötte a résztvevőket és a diákokat Csomós József püspök.
Alkudni kötelező! Újabb vásár régiségekkel
Ha a hónap első vasárnapja van, akkor biztosan óriási tömeg lesz a főutcán. A régió legnagyobb régiségvásárán régmúlt időket idéző tárgyak és csecsebecsék éppúgy kaphatók, mint ritkaságok. Minden csak szerencse, pénztárca és jó szem kérdése. Itt bárki találhat kincseket.
Avasi Kvaterka a város szívében
Nyárzáró grillpartyra várták az Avasi Kvaterka szervezői a látogatókat az avasi pincesorra.
Jó a Jókain! – közbiztonsági napot tartottak a lakótelepen
„Jó a Jókain!" közbiztonsági napot tartottak szombaton, a Jókai lakótelepen, a Malom mellett. A közbiztonsági napon kitelepült a MIÖR, és a Magyar Honvédség is. A Háromkő Egyesület a Miskolc Megyei Jogú Város által meghirdetett TOP 6.9.2 “Helyi identitás és kohézió erősítése" pályázat keretein belül valósítja meg közösségépítő programjait a Jókai lakótelepen, egy három éven át tartó programsorozat keretében.
Hetedszer volt Mini Bükki Borfesztivál az Avason
Hetedszer rendezték meg a Mini Bükki Borfesztivált Sándor Zsolt és barátai a történelmi Avason, péntek este.
Az egykori polgármesterre emlékeztek: megkoszorúzták a Szentpáli emléktáblát
Szombaton délelőtt megkoszorúzták a BOKIK székház bejáratánál elhelyezett Szentpáli emléktáblát, az egykori polgármester emléke előtt tisztelegve.
Csaknem 300 ember veszett oda – Az 1878-as nagy miskolci árvíz áldozataira emlékeztek
Miskolc önkormányzata a nagy miskolci árvíz 141. évfordulója alkalmából augusztus 31-én, a Szent Anna téri emlékműnél megemlékezést és koszorúzási ünnepséget tartott.
„Földesista” nyílt levél Veres Pál ellen
A Földes Gimnázium egykori diákja, dr. Boholy György nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy Veres Pál politikai szerepvállalásával úgy tesz, mintha a Földes Ferenc Gimnázium szellemisége teljes egészében azonos lenne azzal a balliberális oldallal, amely most felsorakozott Veres Pál polgármestersége mellett.
Eltűnt, hol lehet?
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci férfi megtalálásához.
Elkészült a Kiss Ernő út – kátyúmentes Miskolcot ígért Alakszai Zoltán
Ígéretünket betartva, iskolakezdésre elkészült a Kiss Ernő út – jelentette be Alakszai Zoltán polgármesterjelölt pénteken, helyszíni sajtótájékoztató keretében, ahol azt is elmondta, hogy az útfelújításokat a jövőben is ütemezetten, határidőre, pontosan el fogják végezni, és annyi utat újítanak meg, amennyi az erőforrásokból csak kitelik.
Megnyitotta kapuit Miskolc első nemzetközi magániskolája
Átadták Miskolc első magániskoláját, az Avalon International Schoolt, amelyet néhány nap múlva már a gyerekek is birtokba vehetnek. A cambridge-i rendszerű iskolát a HELL cégcsoport által támogatott Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány működteti.
Szelíd Motorosok jártak a GYEK-ben
Motorosok lepték el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat az elmúlt napokban; most „két keréken” érkezett az adomány.
Laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen
Új dimenzió nyílt az intézményben. Közép-Európában egyedülálló 3D Labort adtak át, de van olyan berendezés, amiből ez az egy van a világon. Az oktatók és a hallgatók három dimenzióban tudják megvizsgálni az anyagok szerkezetét.
Szeptembertől őszi menetrend
Szeptember 1-től az MVK Zrt. járatai a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint, a nyárinál lényegesen gyakrabban indulnak. Lesznek egyéb kedvező változások is az utazóközönség kérésére.
Ma este lesz az Állatkertek éjszakája
Ma este rendezik meg az Állatkertek éjszakája programsorozatot az ország tizenkét településének tizenhárom állatkertjében, vadasparkjában, állatos bemutatóhelyén .