Miskolc
Illegális hulladéktól tisztult meg a Hatodik utca környéke
A munkálatokat a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai végezték el az elmúlt időszakban.
Szavaztak a látogatók: eldőlt a februári cím sorsa
Februárban az oroszlán, az örvös pekari és a kéknyelvű szkink között dőlt el, ki legyen a hónap állata.
Ha lehet választani, több diák kér ebédet
A miskolci önkormányzat, együttműködésben az érintett intézményekkel, arra törekszik, hogy változatosabb és finomabb ételekből választhassanak a miskolci iskolások és óvodások.
Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Filmvetítés egy kárpátaljai magyar görögkatolikus vértanú szentről
Szombaton közönségtalálkozóval egybekötve láthatja a Művészetek Házában a nagyérdemű Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus püspök életéről készült magyar filmet.
Így alakul a forgalomkorlátozás a Spartan Winter Miskolc idején
A forgalomkorlátozás mellett a parkolási rend megváltozására is számíthatnak a miskolciak február 18-21., szerda és szombat között.
Csillagparty egy különleges üstökös nyomában
Az érdeklődők Győrfi László egyetemi tanár előadását hallgathatják meg péntek este a Naprendszerünkbe érkező objektumokról.
Ide érkezik lajtos kocsi a városban
Kedden egy miskolci utcában hibaelhárítási munkákat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai.
Kigyulladt egy lakás a Corvin utcában
Égő olajat felejtettek a tűzhelyen a lakók február 16-án, hétfő éjjel egy miskolci társasház lakásában.
Ezeken a helyeken érdemes óvatosan közlekedni kedden
A Miskolci Városgazda több területen közterületi munkálatokat végez, ezért kéri a közlekedők figyelmét.
Húsz perc csúszással Miskolcon
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke országjáró körútjának második állomása volt Miskolc hétfőn.
Újra Miskolc a montenegrói erőcsatár otthona
A DVTK HunTherm korábbi játékosát hozta vissza. A DVTK HunTherm együttesével 2024-ben bajnokságot nyert kosaras csatlakozott a kerethez.
Ciróka babaprogram: mesés percek az egész családnak
Hétvégén újra Zeneországba kalandozhatnak a családok a Miskolci Szimfonikus Zenekar Ciróka koncertjein. A manók és óriások földjére repítik a kicsiket a mesés kalandok.
Új közösségi terek és klubok nyílnak Miskolcon
Két miskolci ingatlan teljesen megújul, köszönhetően egy 495 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásnak.
Farsang az Őszi Napsugár Otthonban
A zenés-táncos mulatságon az otthon lakói és dolgozói közösen adtak műsort, amelynek tematikája a „csináljuk a fesztivált” volt.
Keddig még kipróbálhatják a miskolciak a BYD B12-es demoautóbuszt
A nagy érdeklődésre való tekintettel február 17-ig bővítette az MVK a BYD B12-es elektromos busz tesztidőszakát Miskolcon.
Esküt tettek a két miskolci kerület választási bizottságainak tagjai
Az eskütételt követően megtartották első ülésüket is a választási bizottság tagjai.
Meglátogattuk az idei év első újszülöttjeit
Két hete születtek, és nagyon életrevalók.
Sminkfantáziák és trendek farsangra
Szerdáig még van néhány napunk, amikor kipróbálhatjuk, milyen valaki más bőrébe bújni. Ehhez elengedhetetlen kellék a kifejező farsangi smink.