Miskolc
Megújul és sporteszközöket kap Diósgyőrben a Pálosok Parkja
Tizennégy fitnesz elemmel bővül a Kuruc utca és az Árpád út közötti terület, ami így a környék szabadtéri kondi parkjává válhat – egyebek mellett. A keddi műszaki átadás után megkezdődhet a munka, ami a tervek szerint május 31-ig befejeződik.
Betétkifizetési korlátozás és felügyeleti biztos a magyar Sberbanknál
Keddtől harminc napra ügyfelenként hétmillió forintban limitálta a magyarországi Sberbank által kifizethető betétek és más visszafizetendő források összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A bank közleménye szerint mindezt a hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében tették.
Elhunyt Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános
2014-ben Miskolcon Pro Urbe kitüntető címet kapott.
Módosul a CNG üzemanyag ára
Az üzemagyagok világpiaci árának folyamatos növekedése miatt, március 1-től 495 ft/kg-ra módosul az MVK telephelyén található töltőállomás CNG üzemanyag ára - írja közleményében az MVK.
Két ukrán menekült kért eddig segítséget a miskolci önkormányzattól
Miskolc önkormányzata az elsők között próbált felkészülni a háború sújtotta Ukrajnából érkező menekültek számára nyújtandó segítségre.
Összefogtak a miskolciak az Ukrajnából menekülőkért
Van, aki pénzadománnyal segít, van, aki saját autójával vállal ingyen fuvarozást, és olyan is, aki saját lakását ajánlja fel a rászorulóknak.
Jogerőre emelkedett a Csöbör Katalint elmarasztaló Választási Bizottsági határozat
A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje ellen még az MSZP tett panaszt jogellenes kampánytevékenység miatt. Úgy tudjuk, hogy a politikus részéről a határozattal kapcsolatban nem érkezett fellebbezés.
Különleges ajándékboltot nyit a Herman Ottó Múzeum
A Grafit névre keresztelt üzlet kedden nyílik meg a Miskolci Galéria Rákóczi-házának sétálóutcára nyíló üzlethelyiségében.
Napokon belül nyit a Bükki Csillagda
Március 8-án a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a Bükki Csillagda - közölte honlapján az új attrakciót üzemeltető Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
A miskolci politikusok is adományokat gyűjtenek
Adománygyűjtő akciót hirdetett több párt miskolci szervezete, hogy ezzel segítse az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került civil lakosságot.
Közadakozás indul a DVTK-alapító Wanger Vilmos szobráért
A kezdeményezők már a modellt is megtalálták a tervezett mellszoborhoz, aminek helyét a diósgyőri szurkoló-társadalommal közösen szeretnék meghatározni. A részletekről Bartha György és Borkuti László önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót hétfőn.
Nótázós receptgyűjtemény jelent meg a Zemplénből
Szívmelengető ötletet valósított meg a Fiatalok a Magyar Zenéért Egyesület és a Svetlo Na Východe Slovenska egyesület, Kodály nyomdokain: hegyközi és bodrogközi recepteket és népdalokat gyűjtöttek össze, átnyúlva a szlovák határon is.
Tüntetést tart az ellenzék kedden a Nemzetközi Beruházási Banknál
Az orosz többségi tulajdonú Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) 2019-ben tette át a székhelyét Moszkvából Budapestre.
Dekára pontosan közéleti témákról
Március elsejétől új, közélettel foglalkozó rendezvénysorozat indul Miskolcon.
Két napra leáll a magyar Sberbank működése
A Magyar Nemzeti Bank szerint erre azért van szükség, mert az orosz Szberbank közép-európai leányvállalata fizetésképtelenné válhat az orosz-ukrán háború hatása miatt.
Tízéves az Újszülöttek parkja az Avason
Több mint tíz éve már, hogy az avasi 7 sz. választókerületben Fodor Zoltán létrehozta az első Újszülöttek parkját. Az önkormányzati képviselőt a Miskolcon egyedülálló kezdeményezésről kérdeztük az évfordulón.
Milyen emberek préselik majd a szőlőt az Avason 2050-ben?
Péntek délután tartotta Miért éppen az Avas? című kötetének bemutatóját az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület az Avasi Présházban. A kiadványban muzeológusok, antropológusok, építészek, civilek, volt és jelenlegi városvezetők szerzeményeit is olvashatjuk.
Miért Miskolc? 39. - A híres színidirektor
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Akkor és most…: A Petneházy-bérházak
Régi, Fortepanon talált és új, a héten készült felvételünkön a Petneházy-bérházak láthatóak.
Fejében a Miskolc-térkép
Városunk „hétköznapi hőseinek” életébe betekintést nyújtó cikksorozatunk múlt heti részében már megismerkedhettünk a MiReHu egyik veterán dolgozójával. Nem kevésbé rutinos szereplőjét mutatjuk be a helyi szemétszállításnak ezúttal is.