Ugrás a tartalomra

Miskolc

Neve mindig is garancia volt a jó programra
KultúraSzabadidőMiskolc
Furdi Zsókát olyan belső erő hajtja, ami még nyugdíjas éveiben sem hagyja nyugodni. Pedig sok éven át dolgozott két munkahelyen, ami egésznapos elfoglaltságot jelentett a csaknem tízéves programszervezői múltja után, ami a Vasas egyik fénykorához járult hozzá. A nevét viselő divat- és táncstúdió húsz év alatt ezer és ezer ruhát mutatott be nemcsak a megyében, hanem határon túl is, látványos és izgalmas programlehetőséget biztosítva ezzel.
Még 50 nap választásig
Miskolc
Szombaton hivatalosan startol a kampány.
Kocsonyaünnep két felvonásban
SzabadidőMiskolc
Bár a béka idén is a tóban marad, mégsem leszünk kocsonyás programok nélkül.
Új kültéri bútorok Lillafüreden
Miskolc
A korábbi, közel harmincéves pihenőhelyek már teljesen korhadtak voltak, ezért volt szükség a cseréjükre.
Képgaléria
Újra bővül a Miskolci Állatkert kenguru családja
SzabadidőMiskolc
A kis kenguruk néha már kikukucskálnak anyjuk erszényéből.
Képgaléria
Csernobil dodzsem – Lukács Róbert képei a MÜHÁ-ban
KultúraMiskolc
Az alkotó most kiállított képeinek többsége a pandémia elmúlt két évében készült.
Élektra - Bemutató, bemutató hátán a Miskolci Nemzeti Színházban
KultúraMiskolc
A helység kalapácsa csütörtöki premierje után pénteken az Élektrát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház.
Több netbank is akadozik a családiadó-visszatérítések miatt
Miskolc
A webes felületek a szokásosnál nagyobb lakossági terhelés következtében omlottak össze, vagy lassultak le.
Az ott élők tudják, mire van igazán szükség
MiskolcKultúra
Kerekasztal beszélgetéseket indít a Miskolci Kulturális Központ.
Ők új hazát, az ország új polgárokat nyert
Miskolc
Tízen tettek ma reggel állampolgársági esküt a miskolci polgármesteri hivatal dísztermében.
Cementgyár: közösségi gyűjtést indított a Zöld Kapcsolat Egyesület a szakértői díj finanszírozására
KörnyezetMiskolc
A megismételt tárgyalás során a bíróságnak szakértőt kell alkalmaznia a miskolci cementgyárral kapcsolatos ügyben, annak díját azonban önerőből a Zöld Kapcsolat nem tudja finanszírozni. A zöldszervezet a város levegőjéért aggódó civilekhez fordult segítségért.
Még messze a tavasz, de az egyetem tovább zöldül
MiskolcGazdaságTudomány
A Klímapolitikai Intézettel kötött megállapodást a Miskolci Egyetem. Az együttműködés a környezet- természet- és klímavédelemhez kapcsolódó tudományos szakmai partnerségre épül.
Ne aggódjon, ha gyermekének sok lett a hiányzása félévkor!
OktatásMiskolc
A félévi bizonyítványban szerepel azoknak az óráknak a száma, amiken a tanuló nem vett részt. Sokaknál ez meghaladja a megengedett 125-öt, ami összejöhetett az iskola által elrendelt karanténból is. Semmi további teendő nincs azonban, ha a diák a hiányzás alatt is szerez jegyeket.
„Mindennek hibátlanul kell működnie”
Miskolc
Február 1-jén bezárt az Ellipsum Élményfürdő. Németh Judit, a komplexumot üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője a napokban bemutatta a használat során felfedezett több mint ötven hiba egy részét, amiket a kivitelező készségesen kijavít. A fürdő tervezetten áprilisban nyithat ki újra.
Csecsemőt találtak a megyei kórház inkubátorában
Miskolc
A kisfiú az első vizsgálatok alapján egészséges, a kórház dolgozói Hajnal Marcellnek nevezték el.
A Centrumig villamospótlók járnak
Miskolc
Műszaki hiba miatt villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Szinvapark/Centrum megállóhelyek között – írja az MVK Zrt. szerda esti közleményében.
Letették a Xanga logisztikai inkubátorházának alapkövét
GazdaságMiskolc
A beruházás első ütemében egy hatezer négyzetméteres logisztikai csarnokot építenek két és félmilliárd forintból.
„Nem szabad az embereket büntetni”
Miskolc
A megszorítások által kiesett bevételek a hétköznapi élet szervezéséből hiányoznak, a városi költségvetésben – a jelenlegi számítások szerint – több mint hatmilliárd forintos „lyuk” tátong. „Kormányváltás után visszakapja Miskolc a tömegközlekedés állami támogatását” – emeli ki interjúnkban Szilágyi Szabolcs és Varga László. Helyzetkép 2022 februárjában Miskolcról.
Egyetemi kereszteződés: régi gondot kezelnének
Miskolc
A probléma megfogalmazása mellett ígéretek is születtek annak megoldására. A kereszteződés megújításával Miskolctapolca és Diósgyőr lakói mellett az egyetemre közlekedők is jól járnának.
Zuglóban a Z’zi labor frontembere is indul
Miskolc
Budapest 08. számú választókörzetében Janicsák István indul az Országgyűlési választásokon – jelentette be közösségi oldalán a milliárdos Gattyán György pártja, a Megoldás Mozgalom.