Ugrás a tartalomra

Két év után ismét lesznek szóbeli érettségik

Létrehozva
Bár óvintézkedések lesznek, de az idei érettségin már visszatér a koronavírus-járvány előtti vizsgarend, azaz lesznek szóbeli érettségik. Az Eduline információ szerint emiatt egy végzős osztály petíciót indított. 
Kép
Tavaly és tavalyelőtt is csak írásbeli érettségiket tartottak. Forrás: MiNap-archív/Mocsári László

Két év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat – írja az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása alapján az Eduline. A lap felidézi: 2021-ben és 2020-ban is csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások a koronavírus-járvány miatt, de idén visszaállhat a korábbi rend.

Amint írják, hogy az OH néhány napja közzétette a tavaszi érettségi járványügyi szabályait, amiben külön kitérnek a szóbelikre is. Az írásbeliken marad a 1,5 méteres távolság és a tízfős létszámkorlát termenként, és a szóbelin is tartani kell majd a távolságot. A maszkviselést központilag nem teszik kötelezővé, erről az iskolák dönthetnek.

Eközben - szintén az Eduline szerint - egy végzős osztály petíciót indított a szóbelik törléséért, amelyhez eddig tizenkétezren csatlakoztak. A petíció kezdeményezői szerint a tavaly érettségizők pont annyi ideig tanultak otthonról, online, mint az idei végzősök, mégsem kellett szóban is vizsgázniuk.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.