Ugrás a tartalomra

A serdülő tehetségeket is segíti az MCC

Létrehozva
Kaland, közösség, kihívás – ezt kínálja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azoknak az általános iskolás gyerekeknek, akik csatlakoznak a Fiatal Tehetség (FIT) Programjához. 
Kép
mcc nyílt nap
Fotó: Mocsári László

A miskolci MCC péntek délután lehetőséget biztosított a program iránt érdeklődő diákok és szüleik számára egy kis ízelítőre. Az eseményen bemutatkozott a miskolci képzési központ, illetve interaktív természettudományos kísérletekben vehettek részt a gyerekek Fülöp Zsolt oktató segítségével.

A FIT Program az általános iskola 5-8. osztályáig nyújt a diákoknak élményközpontú, színes kurzusokat, amelyek során megismerkedhetnek a mindennapi élet számos fontos területével, olyanokkal, amelyekre a hagyományos iskolai oktatás során nincs lehetőség, mint például a robotika, a pénzügyi és egészségügyi tudatosság, a drónok világa, a felelős internethasználat és más hasonló izgalmas témák.

Kép
mcc nyílt nap

Emellett beszédközpontú angol nyelvoktatást is kínál a program a legjobbaknak. Az ingyenes szombati képzéseken vidám társasággal, sok-sok játékkal, profi előadókkal találkozhatnak a miskolci képzési központba ellátogató gyerekek.

A szervezők azokat az idén szeptemberben ötödik osztályba lépő diákokat várják, akik tanulni és fejlődni vágynak, és szívesen lennének egy összetartó csapat tagjai, illetve azokat, akik nyitottak és érdeklődőek, s nem ijednek meg az olyan kihívásoktól sem, mint a szombati foglalkozások vagy az otthoni tanulás – mindezekben a játékos e-learning rendszer is segít majd számukra.

Kép
mcc nyílt nap

Június 30-ig várják az érdeklődő diákok jelentkezését.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.