Ugrás a tartalomra

Nyári előadások a bűnmegelőzés jegyében

Létrehozva
Egy miskolci táborban tartottak bűnmegelőzési előadást a szakemberek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának munkatársai július 11-én Miskolcon táborozó gyermekek számára tartottak interaktív bűnmegelőzési foglalkozást - adta hírül a police.hu.

Kép
Forrás: police.hu

A Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet - Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott - nyári táborában a résztvevők bűnmegelőzési kvízfeladatokat oldottak meg, míg a szakemberektől a 112 segélyhívó, a nyári veszélyek és az áldozattá, illetve bűnelkövetővé válás elkerülése tárgykörökben hallhattak előadásokat. 

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.