Ugrás a tartalomra

Csütörtök estétől nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok

Létrehozva
A felsőoktatási ponthatárok elsőként hagyományosan a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők – húsz órától. A diákoknak Budapesten kívül az ország számos városában (így Debrecen, Eger, Győr, Pécs Salgótarján és Szegeden mellett Miskolcon is) ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
Kép
Fotó: Juhász Ákos tavalyi felvételei az eredményváró diákokról

A jelentkezők idén is SMS-ben kapnak közvetlen értesítést arról, hogy az általuk megjelölt mely képzésre kerültek be, ezzel egyidejűleg a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

A felvi.hu statisztikái szerint idén 99.192 diák jelentkezett az ősszel induló felsőoktatási képzésekre. A ponthatárok határozzák meg, hogy a jelentkező az általa megjelölt melyik képzésre kerül be. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt.

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.