Ugrás a tartalomra

Ponthatárokon túl, albérletárakon innen 

Létrehozva
Országszerte csaknem 74 ezren kerültek be a felsőoktatásba múlt csütörtökön. A ponthatárok kihirdetése után újabb fontos lépés következik a leendő hallgatók életében: eldönteni, hogy kollégiumban vagy albérletben laknak majd egyetemi éveik alatt.
Kép
Fotó: Horváth Csongor múlt csütörtöki felvétele

A kezdeti örömmámor után azonban azoknak, akik nem a lakhelyükhöz közeli egyetemet vagy főiskolát választották, hamarosan dönteniük kell, albérletbe vagy kollégiumba költöznek-e. 

Miskolcon a tavalyihoz képest valamivel drágábbak lettek az albérletárak. Nagyjából 80-90 ezer forinttól indulnak a kisebb, másfél szobás lakások. Az árak azonban a felszereltségtől, állapottól és az elhelyezkedéstől is függnek. Az egyetem közelsége miatt még mindig az Avason keresnek a legtöbben albérletet, valamint a belváros, az avas és a belváros közötti szakaszon.

–  Nagyságrendileg egy 35-37 négyzetméteres lakás az avasi lakótelepen 80-90 ezer forint környékén mozog. Egy kétszobás, két és fél szobás pedig 100-110 ezer forint környékén lehet – vélekedett a Miskolc Televízió megkeresésére Demeter Tibor. A Demeter Ingatlan Központ tulajdonosa hozzátette, mindez nagyon sok mindentől függ, így például az adott ingatlan felszereltségi állapotától, és attól, panelprogramos-e.

– Ha ezt a belvárosba helyezzük át, akkor körülbelül 10-15 százalékkal drágábbak – mutatott rá a szakember, aki szerint még mindig az Avas a legnépszerűbb az egyetemisták körében: miután közel van az Egyetemvároshoz, így akár át is tudnak sétálni a diákok innen az órákra. 

Az Avas mellett a belváros és a két városrész közötti Petneházy-bérházak és Népkert környékén található kiadó lakások is keresettek. A szakember szerint az igazi albérletkeresés a következő hetekben indul be. 

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.