Ugrás a tartalomra

Felmérést végez egy óbudai gimnázium: rezsihez kérnének százezres hozzájárulást a szülőktől

Létrehozva
A megemelkedett rezsiköltségek miatt kérdőívet küldött a szülőknek az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium igazgatója, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához a pár hét múlva kezdődő tanévben – írja a Telex.
Kép
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A Telex birtokába jutott levél szerint az iskola 101 302 forint egyszeri, egyösszegű támogatást kér a szülőktől, mert az intézmény vezetője szerint az így befolyt szülői adományokból a megnövekedett rezsiköltséget tudnák fedezni, és megtarthatnák a hagyományos, tantermi oktatást. Berczelédi Zsolt, az iskola igazgatója a Telexnek megerősítette, hogy elküldték a levelet a szülőknek, és azt mondta, kötelezettség nélkül felmérik a lehetőségeket.

– Előre szeretnénk menekülni. Pontos kalkulációt végeztünk: az iskola éves energiafelhasználása körülbelül 80 000 m3 gáz és 100.000 kWh áram. Tavaly gázra évi 5,5 millió forintot, áramra 3,5 millió forintot fizettünk. A következő tanévre a gáz ára a jelenlegi díjszabás mellett 58 millió forint körül, a villany 6,8 millió forint körül várható. Ezt a költséget sem a fenntartó, sem az intézmény nem tudja külső támogatás nélkül kigazdálkodni – magyarázta az igazgató. „Jelenleg a kormányzat részéről egyeztetések folynak az egyházakkal a helyzet megoldására” – tette hozzá Berczelédi Zsolt.

Az iskolaigazgató azt is mondta, nem jelent hátrányt, ha valaki nem tudja kifizetni a százezres hozzájárulást. „Már most jelentkezett olyan szülő, aki több gyermek helyett is át tudja vállalni a költséget, ezért indítottuk a felmérést, hogy megtudjuk, melyik család mennyivel tudja támogatni anyagi lehetőségeihez mérten a kezdeményezést”. Berczelédi Zsolt azt mondta, szeretnék elkerülni, hogy digitális oktatásra kelljen átállni. „Mentálisan kifejezetten rosszat tesz az elszigeteltség a gyerekeknek, az online oktatás hatékonysága pedig messze elmarad a tantermi oktatáshoz képest” – mondta.

A Telex kereste az iskolát fenntartó Baptista Szeretetszolgálatot is, hogy megtudjuk, van-e más olyan, a fenntartásában működő iskola, amelynél hasonlóan kérik a szülők segítségét, és ha igen, hány ilyen van az országban. Szilágyi Attila, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója a portál kérdéseire válaszolva azt írta, minden oktatási intézmény más helyzetben van. „Minden felelős intézményvezetőnek el kell gondolkodnia a lehetséges alternatívákon a kialakult helyzetben” – írta.

A súlyos energiaválság miatt a kormány nyár közepén hirdetett energia-veszélyhelyzetet, amelynek részeként a szent tehénnek tartott rezsicsökkentéshez is hozzányúlt. Ez pedig a közintézményeket, köztük az iskolákat is érinti, július közepén a tankerületek levelet kaptak a Belügyminisztériumtól, amelyben arra utasították őket, hogy mérjék fel az iskolákban a gázról a fatüzelésre való átállás lehetőségét.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja a Népszavának azt mondta, szinte biztos, hogy télen több oktatási intézmény online oktatásra állhat át, ha a kormány az iskolák, óvodák fűtésén akar spórolni – olvasható a Telexen

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.