Ugrás a tartalomra

Telex: elmarad az őszi szünet az ELTE BTK-n

Létrehozva
A lap szerint a rezsiárak emelkedése miatt döntöttek így a karon.

Súlyosan érinti a rezsiárak emelkedése az ELTE Bölcsészettudományi Karát is, ezért a kar vezetése úgy döntött, elmarad az őszi szünet, egy héttel rövidebb lesz decemberben a szorgalmi időszak, és a vizsgaidőszak online lesz – derült ki a Telex birtokába került, a kar oktatóinak küldött levélből.

Ez alapján a karon a szorgalmi időszak szeptembertől 12-étől december 9-éig tart, de december 5-étől már nem lesz jelenléti oktatás. A vizsgaidőszak december 19-étől február 4-éig tart, de a december 12–18-ai héten se óra, se vizsga nem lesz.

A lap kereste a Corvinus Egyetemet is, hogy megtudják, terveznek-e hasonló változtatást a tanév rendjében, de azt a választ kapták, hogy nem készülnek erre, és az őszi szünetet is megtartják.

„Az egyetem közbeszerzési eljárások során szerződött szolgáltatókkal kötött hosszú távú szerződésekkel rendelkezik, az energiaárakat továbbra is ez alapján fizeti” – válaszolta a Corvinus Egyetem a Telex kérdéseire.

Augusztus közepén már felmerült, hogy több iskola is digitális oktatásra állhat át, ezzel mérsékelve az intézmények rezsiköltségeit. Ekkor már szóba került, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) novembertől márciusig digitális oktatást tervez bevezetni.

A kormány július közepén hirdetett energia-veszélyhelyzetet, augusztustól a rezsicsökkentés az átlag felett fogyasztókra nem vonatkozik már. Mivel az átlagfogyasztás felett a gázért a hétszeresét, az áramért a dupláját kell fizetni, így nem mindegy, hogy kit terhel a többletköltség, és az sem, mennyi pluszpénzt kell majd fizetni. Mivel az iskolák jellemzően nagyméretű közintézmények, ahol a jövőbeli fűtésszámla, áramfogyasztás nyilvánvalóan az átlagfogyasztás felett lesz, így értelemszerű a félelem.

A Belügyminisztérium július végén levelet küldött a tankerületeknek, amiben azt írták: mérjék fel az iskolákban a gázról a fatüzelésre való átállás lehetőségét. Ennek része, hogy megnézzék, van-e alkalmas helyiség a fatüzelésű kazán beszerelésére, és van-e egyáltalán alkalmas kémény, ha pedig nincs, hogyan kell kiépíteni azt.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.