Ugrás a tartalomra

A gyakorlatokat látogathatják a levelezős hallgatók

Létrehozva
Az elméleti tárgyak online oktatását azonban felkínálják a levelezős hallgatóknak október 3-ától a Miskolci Egyetemen.

Hétfőn írtunk arról, hogy szerkesztőségünkhöz eljutott egy szeptember 19-ei keltezésű rektori utasítás, amiben az állt, hogy változásokat vezetnek be a levelezős hallgatóknál a Miskolci Egyetemen. Az olvasható benne egyebek mellett, hogy az előadások, a gyakorlatok és a konzultációk is online formában folytatódnak október 3-ától. Az utasítás felkínálta annak lehetőségét, hogy az oktatók kérésére a dékán - a rektor előzetes jóváhagyásával - engedélyezheti a jelenléti oktatást.

Még aznap kérdéseket küldtünk az intézmény kommunikációs osztályára, szerdán közleményben válaszoltak, amiben azt írták:

"Az online oktatásra lehetőséget adó rektori utasítás egy keretszabályt ad a karok dékánjai számára, megteremtve a lehetőséget a szakmai mérlegelésre egy adott szak, vagy akár egy-egy kurzus tekintetében".

Ezek szerint tehát a karok többsége úgy döntött, hogy az előadásokat online, a gyakorlatokat viszont továbbra is személyesen tartják meg a levelezősöknek. Az új oktatási rend október 3-án lép életbe.

Az indoklásban az áll, hogy "napjainkra felértékelődtek a digitális szolgáltatások, ezek elérését konkrét igényként fogalmazzák meg a felsőoktatásba belépő levelezős hallgatók. Legtöbben munka és család mellett folytatják tanulmányaikat, ezért számukra az online oktatási tér használata tervezhetőbb időbeosztást jelent".

A korábbi rektori utasítás egyébként kitért a nappali munkarendű képzésekre is, annyiban, hogy azok esetleges változásairól külön rendelkezik majd a Miskolci Egyetem.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.