Ugrás a tartalomra

Oktatás

A Kaffka tanári karának egy csoportja is szolidaritást vállal a sztrájkoló pedagógusokkal
OktatásMiskolc
A lapunkhoz eljuttatott közleményben azt írják, bár ők egyelőre nem szüntetik be a munkát, egyetértenek azzal, hogy a korábban elfogadott kormányrendelet súlyosan csorbítja a tanárok alaptörvényben megfogalmazott jogait.
A Herman mellett minden eddiginél több vidéki iskola csatlakozott a polgári engedetlenséghez
OktatásMiskolc
A pedagógusok célja az, hogy a kormány visszavonja február 11-ei rendeletét, ami lényegében ellehetetlenítette a tanárok sztrájkjogát.
Hétfő éjfélig lehet jelentkezni a középiskolákba
Oktatás
Meghosszabbított határidővel lehet jelentkezni a középiskolákba - tudatta az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel, miután három nappal, február 21-ig meghosszabbította a középfokú felvételi jelentkezések benyújtásának határidejét.
Komfortosabb, korszerűbb épületbe költözhettek vissza az óvodások
OktatásMiskolc
Teljes megújuláson esett át a Dózsa György úti óvoda, a gyerekek már vissza is költözhettek a megszépült, komfortosabb és energiahatékonyabb épületbe.
Arccal az „arcátlan rendelet” ellen
OktatásBelföldMiskolc
Újra kivillant a kockás ing, a Földes Ferenc Gimnázium tanárai arcukat vállalva álltak – a vidéki intézmények közül először – a közös ügy mellé. A jövő héten várhatóan még több miskolci iskola csatlakozik hozzájuk.
Ha már városmarketinget tanulnak, miért ne segítsenek a településüknek?
OktatásGazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Határon innen és túlról 12 egyetem mintegy 60 csapata indult el azon a megmérettetésen, amelyen 31 település számára készítettek javaslatokat a hallgatók: hogyan fejleszthetnék marketingtevékenységüket az önkormányzatok. Szerdán rendezték a 7. Városmarketing Verseny regionális elődöntőit. Egyik helyszín a főszervező Miskolci Egyetem volt.
A Dunaújvárosi Egyetemmel is együttműködnek
Oktatás
A régió szervezeteit és gazdasági szereplőit követően ezúttal a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem szerda délután. 
Tanársztrájk: a szakszervezetek szerdán újra tárgyalnak a kormánnyal
OktatásBelföld
A tárgyalásokat szerdán folytatják a kormánnyal, de közben kérték a korábbi bírósági döntés felülvizsgálatát is a Kúriánál. A PDSZ választmányi tagja azt mondta, akár a Nemzetközi Bíróságig is hajlandóak elmenni, és hangsúlyozta: nem fogadják el a még elégséges szolgáltatással kapcsolatos, pénteken megjelent kormányrendeletet sem.
Kedd éjfélkor jár le a jelentkezési határidő
Oktatás
Nem halogathatják már sokáig jelentkezésük leadását a szeptemberben induló felsőoktatási szakképzések, alap- és osztatlan képzések, valamint mesterképzések leendő hallgatói, kedd éjfélkor jár le ugyanis a jelentkezési határidő.  
Fejlesztési terveit ismertette a Miskolci Egyetem
OktatásMiskolc
A miskolci campus első embere sajtóreggelin ismertette az elmúlt időszak munkájának eredményeit.
Idén 556 csapat jelentkezett a Földeses Dürer Versenyre
OktatásMiskolc
A 2007 őszén alapított verseny mára határainkon túlról is vonz induló fiatalokat. Az idén újra személyes részvétellel lebonyolított matematikai, fizikai és kémiai megmérettetés annyira népszerű lett, hogy nemzetközi mutációk szerveződnek belőle. A nagyszámú induló közül a Földes Ferenc Gimnázium „Mind1” nevű csapatának köszönhetően 2022-ben is volt miskolci győztes.
Ne aggódjon, ha gyermekének sok lett a hiányzása félévkor!
OktatásMiskolc
A félévi bizonyítványban szerepel azoknak az óráknak a száma, amiken a tanuló nem vett részt. Sokaknál ez meghaladja a megengedett 125-öt, ami összejöhetett az iskola által elrendelt karanténból is. Semmi további teendő nincs azonban, ha a diák a hiányzás alatt is szerez jegyeket.
Keddig lehet jelentkezni a felsőoktatásba
Oktatás
Jövő kedd éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre a www.felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
Két év után ismét lesznek szóbeli érettségik
OktatásBelföld
Bár óvintézkedések lesznek, de az idei érettségin már visszatér a koronavírus-járvány előtti vizsgarend, azaz lesznek szóbeli érettségik. Az Eduline információ szerint emiatt egy végzős osztály petíciót indított. 
Oktatás és karrier a Miskolci Naplóban
Oktatás
Állásajánlatok és oktatás tematika a Miskolci Naplóban.
Képgaléria
Végső búcsút vettek az „örökös miskolcitól”, Kabdebó Lóránttól
KultúraOktatásTudományMiskolc
Családja, barátai, munkatársai és tanítványai kísérték el utolsó útján a 86 éves korában elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, egyetemi tanárt szombaton Miskolcon, a Szentpéteri kapui köztemetőben.
Nagy a támogatottsága a pedagógussztrájknak
OktatásBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A magyarok közel kétharmada teljes mértékben egyetért a pedagógussztrájkkal egy reprezentatív felmérés szerint.
Diplomával a kezében lépett ki az egyetemről az új generáció
OktatásMiskolc
Két nap alatt több mint háromszáz hallgató búcsúzott az alma matertől. De sokan csak egy kis időre köszöntek el, ugyanis a diploma megszerzése után tovább folytatják tanulmányaikat a Miskolci Egyetemen.
Idén is pörög a miskolci diákönkormányzat
MiskolcOktatás
A MIDÖK újabb programokkal igyekszik megcélozni a megyeszékhely fiatalságát 2022-ben. Az év első diákönkormányzati ülésén a grémium tagjai számot vetettek a tavalyi évvel, illetve ismertették az idei terveket. Emellett bemutatkozott több együttműködő intézmény, valamint a tervezett diákmagazinról is ismertetőt kaptak a jelenlévők.
Képgaléria
„Eltolták” – a kormány az oktatáspolitikát, a tüntető pedagógusok meg a biciklit
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pontosan hat évvel ezelőtt tartották meg Miskolcon azt a tüntetést, amit az oktatási rendszer rendbetételéért szerveztek meg, s amely aztán mozgalommá vált, tüntetések sora követte országszerte. Csütörtökön újabb „rendkívüli fogadóórára” várták a magyar oktatásért aggódó tanárokat, szülőket. Még egy biciklit is feldaraboltak, hogy mutassák: van, amit már nem lehet megjavítani – újra (oktatási rendszerre) van szükség.