Ugrás a tartalomra

„Azért utazunk Budapestre, hogy nyerjünk”

Létrehozva
A bajnokság harmadik körének első meccsén az FTC vendége lesz szombaton az OTP Bank Liga 23. fordulójában a DVTK labdarúgócsapata. A mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Fernando Fernández elmondta: a Fradi ellen is meg lehet szerezni a 3 pontot.

A diósgyőriek vezetőedzője úgy fogalmazott, az FTC az utolsó meccsén sokkal agresszívebb csapat benyomását keltette, mint amilyen előtte volt. – Ha a számokat nézzük, akkor jelenleg ők a bajnokság legjobb csapata, hiszen vezetik a tabellát, de a Ferencváros ellen is ugyanúgy lehet három pontot szeretni, mint más csapatok ellen – húzta alá Fernando Fernández.

Kép

– Most kezdődik az utolsó kör a bajnokságban, mindenki játszik mindenkivel, a sorsunk a saját kezünkben van. Minden héten úgy készülünk, hogy hétvégén reális esélyünk legyen a győzelemre, azért utazunk Budapestre, hogy nyerjünk – tette hozzá.

A klub kéri a mérkőzésre utazó szurkolókat, hogy sportszerűen buzdítsák a DVTK-t! – Kérjük, tartsák tiszteletben a pályarendszabályokat, tartózkodjanak a rasszista, homofób, gyűlöletkeltő rigmusoktól, az ellenfél és harmadik csapat szidalmazásától, valamint ne használjanak pirotechnikai eszközöket, ellenkező esetben büntetésre számíthat klubunk az MLSZ részéről – írja a dvkt.eu.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.