Ugrás a tartalomra

A kondiparkért futottak a Csanyikban

Létrehozva
Kampányzáró terepfutóversenyt és túrával egybekötött adománygyűjtési akciót rendeztek vasárnap délelőtt a Csanyikban. Az összegyűlt mintegy 6 millió forintból egy 60 négyzetméteres edzőparkot alakítanak ki június végéig.
Kép

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018 októberében a kondipark megálmodói adománygyűjtő kampányba kezdtek azzal a céllal, hogy szabadtéri edzőparkot hozzanak létre a Csanyikban. Az utóbbi öt hónapban több millió forint felajánlás érkezett, az akció kampányzáró futóversenyét vasárnap délelőtt rendezték meg a Csanyikban. A résztvevők három távon és egy túraútvonalon indulhattak, a verseny útvonala érintette a Vadaspark területét is, így egy szakaszt egészen különleges környezetben tették meg a sportolni vágyók. 

Preview Image
Jótékonysági futóverseny. Mocsári László képgalériája.

Népes mezőny – több mint 200 fő - indult a hétvégi megmérettetésen. Érdeklődésünkre Makai András, a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club elnöke elmondta, hogy a korábban összegyűlt adomány mintegy fél millió forinttal gyarapodott a kampányzáró futóversenynek köszönhetően. A kondipark létrejöttét az Auchan Magyarország Zrt. további három millió forinttal támogatja. A tervek szerint június végéig alakítják ki a 60 négyzetméteres szabadtéri edzőparkot, amit egyszerre 8-10 ember tud majd használni. 

Kép

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.