Ugrás a tartalomra

Bajnoki elődöntős az Aluinvent DVTK

Létrehozva
Budapesten folytatta a rájátszás küzdelmeit az Aluinvent DVTK csapata. Az NKE-FCSM Csata elleni negyeddöntő második mérkőzésén a végig nagyon lelkesen és koncentráltan játszó piros-fehérek magabiztos, 69-49 arányú győzelmet arattak a Ludovika Arénában. Folytatás szombaton Miskolcon, ahol immár az elődöntőben a Győr vagy a Szekszárd együttese lesz az ellenfél.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, negyeddöntő, 2. mérkőzés

NKE Csata - Aluinvent DVTK 49-69 (9-18, 9-21, 15-17, 16-13)

Edzői értékelés

– Köszönöm a Csatának a bajnokság elején tőlük kapott kijózanító pofont – nyilatkozta Cziczás László a dvtk.eu-nak. Akkor megtanulták a játékosaim, hogy nem elég a mezt kiküldeni a pályára, és mondhatom, azóta szárnyal a csapat. Remélem ennek még nincs itt a vége. Nem egy embert emelnék ki ma, hanem a komplett csapatot, hiszen mindenki dicsérhető. Egymásért küzdenek, csúsznak-másznak a játékosok, és talán ennek is köszönhető ez a mai fölényes győzelem. Korántsem elégszünk meg azonban ennyivel, megyünk tovább a megkezdett úton. 

A mérkőzés részletes leírását ITT olvashatja!

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.