Ugrás a tartalomra

Kriza Anna ezüstérmes az Európa-kupán

Létrehozva
Az április 6-án, a csehországi Teplice városában megrendezett ifjúsági korcsoportos judo Európa-kupán Kriza Anna, az MVSC-Miskolci Sportiskola versenyzője a 48 kg-os súlycsoportban ezüstéremmel zárt.
Kép

Az eredmény értékét növeli, hogy a mezőnyt 34 ország, 771 sportolója alkotta, Anna súlycsoportjában nem kevesebben, mint 41-en indultak. Az is Bartha Ákos és Kikuchi Junna tanítványát dicséri, hogy az 52 fős magyar csapat  összesen két érmet, szerzett, melyből az egyik Kriza Anna nevéhez fűződik.  
 

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.