Ugrás a tartalomra

Megállapodás született a miskolci repülőtér ügyében

Létrehozva
A miskolci városvezetés és a Borsod Megyei Repülőklub megállapodott abban, hogy 2019. szeptember 30-ig, illetve konkrét befektetői igény jelentkezéséig, a jelenlegi feltételek mellett használhatják a miskolci repülőteret – tájékoztatta szerkesztőségünket Pfliegler Péter alpolgármester pénteken.
Kép
fotó: Végh Csaba

Az alpolgármester által jegyzett közlemény szerint a repülőklub vállalta, hogy a fenti határidőig mindent megtesz annak érdekében, hogy a város közvetlen közelségében új helyet keres az eddigi tevékenységük folytatására.

Mint korábban írtuk, a 15 évre kötött szerződés Miskolc és a Borsod Megyei Repülőklub között 2019 áprilisában lejár. A repülőtér területének nagy részét bevonják a Mechatronikai Ipari Parkba és új befektetőket telepítenek itt le annak érdekében, hogy további új, innovatív munkahelyeket teremtsenek, mert egyértelmű szakmai álláspont, hogy a mai miskolci repülőtér repülésszakmai szempontból alkalmatlan a továbbfejlesztésre – mondta lapunknak még tavaly ősszel Pfliegler Péter alpolgármester.

A mostani megállapodás értelmében tehát a légimentés és a sportrepülés a fenti határidőig továbbra is biztosítva lesz az eddigi helyszínen.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.