Ugrás a tartalomra

Fernando: „egy újabb döntő vár ránk”

Létrehozva
A DVTK labdarúgócsapata a Paksot fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójában, a találkozó szombat délután 5 órakor kezdődik.

Fernando Fernández a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón rámutatott, egy győzelemmel felzárkózhatunk a Paks mögé, és akár a kiesőzónából is elmozdulhatunk.

– Kemény mérkőzés lesz, minden egyes sikerért meg kell küzdeni, fontos, hogy a játékosok végig szem előtt tartsák ezt – hangsúlyozta. – Az utóbbi két mérkőzésen játékban léptünk előre, ami sajnos a pontokban alig jelentkezett, legutóbb Kisvárdán az utolsó pillanatban veszítettünk két pontot. Ezúttal ismét hazai pályán játszunk, és a céljaink eléréséhez rendkívül fontosak a DVTK Stadionban aratott győzelmek, ha valamikor, akkor most különösen szükségünk van minden szurkoló támogatására.

A paksiakról szólva elmondta, az elmúlt években jól szerepeltek, és ezt a bajnokságot is jól kezdték, de később hullámvölgybe kerültek, ezért talán kedvezőbb a diósgyőriek helyzete, mert „mi a kezdetektől a bennmaradás kiharcolására készülünk”.

Kép

– Tudjuk, hogy ellenfelünk több problémával is küzd, sérült és eltiltott játékosaik nem léphetnek pályára, azonban egy ilyen kiélezett helyzetben többet nyom a latban, hogy ki tud jobban koncentrálni. Mindkét csapat hasonló cipőben jár, ellenfelünk a legutóbbi négy mérkőzésen nem talált be az ellenfél kapujába, és nekünk is gondjaink adódtak a támadások befejezésével, ezért döntő lesz, melyik csapat tud gólratörőbben játszani. Az mindenképpen mellettünk szól, hogy sok helyzetet alakítunk ki, Kisvárdán ugyan egy öngóllal vezettünk, de emellett több tiszta lehetőségünk is volt. Ha ezekben a szituációkban pontosabbak leszünk, akkor ismét ránk mosolyog a nap – fogalmazott a piros-fehérek szakvezetője.

Kollégája, Csertői Aurél úgy nyilatkozott: nem foglalkoznak már azzal, hogy legutóbb egy „téves játékvezetői ítélet” fosztotta meg őket a győzelemtől, megy minden tovább a maga útján. Reményét fejezte ki, hogy ezek a hibák - minden oldalról - a bajnokság folyamán kiegyenlítődnek, ami azt jelenti, hogy bízik benne, most már nem őket fogják súlytani az ilyen dolgok.

Ebben a bajnokságban harmadszor találkozik egymással a két csapat, ezért sok újdonság már nem várható, tette hozzá. – Egy ilyen mérkőzésen a csapat jelenlegi formája dönthet, vagy akár a játékosok egyéni döntései is kihatással lehetnek a találkozó végkimenetelére. Az a gárda gyűjthet három pontot, aki kevesebbet hibázik. Egy tipikus hatpontos mérkőzés vár ránk. Habár számunkra egy idegenben elért döntetlen ezúttal akár egy győzelemmel is felérhet – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.
Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.
Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.