Ugrás a tartalomra

A futás közösségeket és városokat is összeköt

Létrehozva
Futva is megtehető közelségbe kerül egymással Miskolc és Kassa – ez az üzenete a csipkerózsikaálmából felébresztett ultramaraton nyílt nemzetközi futóversenynek, amit május 18-án tartanak. A beharangozó pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: a testvérvárosok tovább kívánják erősíteni eddig is szoros együttműködésüket.

A II. Kassa-Miskolc ultramaraton szervezőbizottságának elnöke emlékeztetett, az első ilyen megmérettetést még 1999-ben rendezték meg, most a miskolci Marathon Club Sportegyesület a kassai Marathon Clubbal és az Active Life szervezettel működött együtt – tette hozzá Katona Ferenc, aki maga is indul az ultramaratonon. – A verseny húsz évet szunnyadt a felébresztéséig, aminek szerintem éppen itt volt az ideje – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

Kép

Rámutatott arra is, hogy a 13 órás szintidőt csak az igazán felkészült versenyzők tudják teljesíteni, akik egyéniben, valamint 5 és 10 tagú váltóban is indulhatnak – közösségi, baráti programnak sem utolsó tehát az ultramaraton. A már nevezett futók között rendőrök és önkormányzati munkatársak is megtalálhatók. Megtudtuk, hogy a szervezők várakozásai szerint váltóban mintegy százan, egyéniben pedig 40-50-en indulnak.

Az esemény fővédnökei közül a sajtóeseményen jelen volt Jaroslav Polacek, Kassa főpolgármestere, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, valamint Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke. A közös sikereket és a további összefogást hangsúlyozták köszöntőikben.

Kép

Jaroslav Polacek úgy fogalmazott, több magas színvonalú kulturális és sporteseményt, illetve sikeres projekteket valósított már meg a két város. Ezeket lehet fokozni, ha elkészül a Kassát Miskolccal összekötő autópálya. – De a testvértelepüléseket az olyan sportesemények is összekötik, mint a mostani. Szívesen vállaltam el tehát a fővédnökségi tisztséget, hiszen egy újabb lépcsőjét jelenti az együttműködésünknek – hangoztatta.

Kép

Kriza Ákos annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy Kassa főpolgármestere egy sportesemény miatt látogatott el először Miskolcra. – Ez is bizonyítja, hogy a kultúra mellett a sport milyen fontos szerepet tölt be a településeink életében. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a regionális együttműködéseket új dimenzióba kell helyezni a 21. században. A két nagyváros közelsége, egymásra utaltsága és ereje sokkal komolyabb térségbeli együttműködést eredményezhet – vélekedett a városvezető, kiemelve: a kapcsolatokat még magasabb szintre kívánják emelni, hogy a régiók versenyében előkelőbb helyet szerezzenek meg.

A verseny az alábbi településeket érinti: Kassa – Nyizna Mysla – Kéked, Gönc, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó, Sajóvámos és Miskolc (Városház tér). Érdekesség, hogy a pályát az 1999-es Kassa-Miskolc ultramaratoni verseny abszolút győztese, a miskolci Németh Csaba jelölte ki, aki a világon egyedülálló módon hatszor teljesítette az Ultra Trail Mont Blanc terepfutó viadalt, úgy, hogy minden alkalommal a legjobb nyolcban végzett.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Elrajtolni Európa legidősebb maratoni futóversenyének városából, Kassáról, a Dómtól, majd szinte végig a Hernád folyó partját követve megérkezni Miskolcra, az Európa leghosszabb főutcáján kijelölt célba? Nos, ez a 113 kilométer nem más, mint a Kassa-Miskolc Ultramarathon, melyet tehát május 18-án teljesíthetnek a vállalkozó sportemberek. Nevezni még május 2-áig lehet a rendező miskolci Marathon Club honlapján (www.maratonclubmiskolc.hu). Helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
Képgaléria
DVTK Paks Osztie Tibor
Kicserélt DVTK, győztes csapatra
SportMiskolc
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.