Ugrás a tartalomra

Megvan a DVTK Jegesmedvék új vezetőedzője

Létrehozva
Eldőlt, hogy ki veszi át Glen Hanlon helyét a DVTK Jegesmedvék vezetőedzői székében.

Marcel Rodman játékos pályafutása alatt olyan neves bajnokságokban szerepelt, mint a KHL, DEL és az EBEL, valamint 2001-ben az NHL-ben szereplő Boston Bruins draftolta. Hazája válogatottjának is meghatározó tagja volt, 14 világbajnokságon és 2 olimpián képviselte a szlovén nemzeti csapatot, számos alkalommal csapatkapitányként. Aktív pályafutása után az EBEL-ben szereplő Medvescak Zagreb másodedzője és igazgató-helyettese lett, majd a HDD Jesenice vezetőedzői pozícióját töltötte be. Szülővárosának csapatával az Alpesi Ligában az elődöntőig menetelt, a szlovén bajnokságban pedig ezüstérmet szerzett.

Kép
Forrás: dvtk.eu

– Nagyon motiváltan várom ezt az új kihívást, ami Miskolcon vár rám – mondta Marcel Rodman, a DVTK Jegesmedvék új vezetőedzője a klub honlapjának. - Pontosan tudom, hogy Magyarországon mennyi időt és energiát fektetnek a jégkorongba, ezért izgatott vagyok, hogy olyan emberekkel fogok dolgozni, akiknek rengeteg energiájuk van és el akarják érni a céljukat. A szlovák Tipsport Liga egy magas szintű bajnokság, ahol rengeteg tehetséges játékos van. Már az első telefonhívásnál úgy gondoltam, hogy ez egy kitűnő lehetőség számomra. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát és egy új fejezetet nyithassak az életemben.

A vezetőedző hétfőn érkezik Miskolcra, és sajtótájékoztatón mutatkozik be a média képviselőinek.

Edzői pályafutás
2018/2019 HDD Jesenice (AlpsHL) Vezetőedző
2018/2019 Medvescak Zagreb (EBEL) Másodedző, Igazgató-helyettes

Játékos pályafutás
2017/2018 Tölzer Löwen (DEL2)
2016/2017 Bietigheim Steelers (DEL29
2016/2017 Dresdener Eislöwen (DEL2)
2015/2016 Dresdener Eislöwen (DEL2)
2014/2015 Klagenfurter AC (EBEL)
2014/2015 Medvescak Zagreb (KHL)
2013/2014 Schwenninger Wild Wings (DEL)
2012/2013 Bietigheim Steelers (DEL2)
2009-2012 Vienna Capitals (EBEL)
2008/2009 HK Jesenice (EBEL)
2007/2008 Vienna Capitals (EBEL)
2006/2007 HD Mladi Jesenice (Slovenia)
2006/2007 HK Jesenice (EBEL)
2005/2006 HK Jesenice (IEL)
2005/2006 Graz 99ers (EBEL)
2004/2005 HK Jesenice (IEL)
2003/2004 Krefeld Pinguine (DEL)
2002/2003 Graz 99ers (EBEL)
2001/2002 HK Jesenice (IEL)
1999-2001 Peterborough Petes (OHL)
1998/1999 Pickering Panthers (OPJHL).

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.