Ugrás a tartalomra

Elveszítette a megyei rangadót a DVTK

Létrehozva
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában Mezőkövesden játszott a DVTK. A teljesen megtelt vendégszektor előtt az első félidőben szinte első lehetőségét gólra váltotta a hazai csapat. A második játékrészben a DVTK szélekről érkező beadásokkal próbált veszélyeztetni, nem sok sikerrel, a hajrában a hazaiak pedig eldöntötték a mérkőzést.

Nem túl nagy iramban, kevés akcióval kezdődött a mérkőzés, amelyen a vendégeknek kellett volna felpörögniük, főleg a 17. perc után, amikor a kövesdiek megszerezték a vezetést. A félidő második felében többet birtokolta a labdát a Diósgyőr, de nem ment vele sokra, mezőnyfölénye meddőnek bizonyult.

Fordulás után aktívabban kezdett a DVTK, ám a mezőkövesdi kapus és védelem hiba nélkül végezte a dolgát. A hajrához közeledve a csereként beállt Cseri lőtt szép gólt nagyjából húszméteres távolságból, ezzel pedig megpecsételődött a vendégek sorsa.

A hazaiak a hajrában egy harmadik találattal fölényessé tették sikerüket.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.