Ugrás a tartalomra

„Sikerre éhes csapatot akarok látni a jégen” – Bemutatkozott Marcel Rodman

Létrehozva
A fiatal szlovén szakember Glen Hanlon helyét veszi át a DVTK Jegesmedvék vezetőedzői székében. Marcel Rodman a csapategység megteremtését és az egymásért való küzdelmet emelte ki a bemutatkozására szervezett hétfői sajtótájékoztatón.

– Ha az új vezetőedzőnk csak feleannyira sikeres lesz ebben a munkában, mint amilyen játékosként volt, akkor a miskolci jégkorong nagyon jól járt vele – köszöntötte Marcel Rodmant Miskolcon a DVTK Jegesmedvék elnöke. Egri István elárulta, nagy merítési lehetőségeik voltak az új szakember kiválasztásánál, több tengerentúli és svéd szakemberrel is tárgyaltak. Hozzátette: döntésükben nem az anyagiak voltak a meghatározók, „csúnya is lenne ha itt spórolnánk”, fogalmazott.

Kép
Fotó: Parai Roland

Nagy Ádám általános igazgató picit még visszatért az előző vezetőedző személyére. Sajnálatát fejezte ki, hogy Glen Hanlon nem folytatja Miskolcon, de most már előretekintenek, és egyfajta irányváltást is jelezhet, hogy – a modern jégkorongban abszolút nem egyedülálló módon – egy fiatal szakembernek szavaztak bizalmat. Egyébként alig néhány éve még – árulta el Nagy Ádám – Marcelt és testvérét is le akarták igazolni a Macik, de játékosként végül nem volt lehetőségük bizonyítani Miskolcon.

Kép

Marcel Rodman vasárnap érkezett Miskolcra, a klubnál szerzett első benyomásai nagyon pozitívak, meglátása szerint keményen megdolgoznak a sikerért. Várja, hogy az élet milyen új kihívásokkal állítja szembe. – A mérkőzéseken sikerre éhes csapatot akarok látni. Ehhez azonban jó öltöző kell, ahol mindenki a csapatérdek alá rendeli magát. Csapategység és egymásért való küzdés, ezek a legfontosabbak számomra – tette hozzá a vezetőedző.

Kép

Kemény felkészülést kezd meg a csapat augusztus elején, valószínűleg egy-egy légióssal és magyar játékossal erősítenek majd a Jegesmedvék. Előbb persze fel kell mérni a gárdát, látni szeretné Marcel Rodman, hogy hol kell erősíteni. A vezetés annyit még hozzátett, hogy a padoztatással nem szeretnék „tönkretenni egy-egy játékos lelkét” sem, ezt is figyelembe veszik tehát a keret összeállításánál.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.