Ugrás a tartalomra

Ismét irány Európa – magabiztosan verték a BVSC-t a miskolci pólósok

Létrehozva
A Miskolc hazai medencében 6–2-re legyőzte a BVSC-t a férfi vízilabda ob I-ben az ötödik helyért rendezett párharc harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-es összesítéssel megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó csatát. Miskolc az ötödik, ezzel Eurokupa-induló.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A Miskolc végzett ötödikként a férfi vízilabda ob I-ben, mivel a helyosztó párharc harmadik mérkőzésén, kedden legyőzte a BVSC-Zuglót.

Kép

A két csapat párharcának első két felvonásán egyaránt 17 gól született, ezúttal azonban a miskolciak 17 százalékos lövési hatékonysággal (6 gól/35 lövés) is magabiztos győzelmet arattak. Soraikban Nagy Ádám vállalkozókedvét nem érhette kritika – írja a Nemzeti Sport –, a 21. életévét két nappal ezelőtt, május 19-én betöltő játékos kilenc kísérletéből két gólt dobott.

Az első összecsapást magabiztosan, 11-6-ra nyerték a miskolciak, majd vendégként egy góllal, 9-8-ra kikaptak. Az újabb hazai mérkőzésen már az első negyedben elléptek, majd négygólosra növelték előnyüket. A fővárosiak a harmadik szakaszban találtak először kapuba, de csak közelebb zárkózni tudtak, az utolsó negyedben megint hazai gólok estek – összegezte az MTI.

Kép

Az előző két évben is ez a két csapat küzdött meg az ötödik helyért, 2017-ben a Miskolc, tavaly a BVSC nyerte a párharcot.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
AZ 5. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS

PannErgy-Miskolci VL–BVSC-Zugló 6–2 (3–0, 1–0, 0–2, 2–0)

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.