Ugrás a tartalomra

Litvániában gyalogoltak a sportiskolások

Létrehozva
A Miskolci Sportiskola gyaloglói május 18-án már harmadik alkalommal vettek részt a litvániai Alytus városában megrendezett, 11 ország sportolóit felvonultató nemzetközi versenyen, melynek másnapján Európa-kupa futam is szerepelt a programban – közölte portálunkkal Szűcs István, a Miskolci Sportcentrum Kft. kommunikációs menedzsere.
Kép
Bánk Leon (balról),Varga Dávid, Hassan Mirjam, Szűcs József, Rácz Pál és Konczvald Tamás Litvániában.

Mint a közleményből kiderült, a miskolciak közül Konczvald Tamás a serdülő fiúk 3 kilométeres, erős mezőnyt felvonultató versenyében 14:47 perces idejével ezüstérmet szerzett. A serdülő lányok hasonlóan nívós versengésében Hassan Mirjam a 11. helyen ért célba.

A férfiak "kombinált" (U16-tól felnőttig) mezőnyében,  5 kilométeren Varga Dávid 10., Bánk Leon pedig a 13. helyen fejezte be az erőpróbát.

A Miskolc MJV önkormányzat és a Miskolci Sportiskola által támogatott sportolókat Szűcs József edző készítette fel, akinek a munkáját Rácz Pál a helyszínen is segítette.

 

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.